Balaton-NET – A családi üdítő
BALATONSZEMES. A Balaton-NET, vagyis a 2011. augusztus 17. és 21. közötti rendezvény a maga nemében egyedülálló, üdítő keveréke a testi és a lelki felfrissülésnek. A Balaton-NET családbarát kínálatban minden korosztályt színvonalas programokkal várnak.
Erőteljes és kiegyensúlyozott bibliatanítás – Ez a találkozó fő hangsúlya. Célunk, hogy a részvevők aktuális témákban, felkészült tanítóktól nyerjenek bibliai ismeretet és látást. A tanítás célja az életet formáló találkozás Isten Igéjével az imádat és imádság környezetében. A tanítók választásában alapvető szempont az Igéhez való ragaszkodás, a felkészültség és a széles körben elismert tanítói ajándék.
Aktuális és jelentős témák – Minden találkozónak van egy kiemelt témája, amely köré rendeződnek a tanítások és a program különböző elemei is. Ennek megválasztásában szempont az egyház, azon belül is az egyének aktuális és jelentőséggel bíró kérdései, amelyekben széles körben alkalmazható bibliai látásra és útmutatásra van szükség.
Nemzetközi és felekezetközi – Célunk, hogy a találkozó a különböző felekezetekben széles körben vonzó és elérhető legyen, akár a környező és távolabbi országok keresztényeinek is. A nemzetközi hangsúly megvalósítását az Euro-Keswick Partnership, mint keret biztosítja, emellett támaszkodunk a nemzeti Evangéliumi Aliansz-okra és a különböző nemzetközi missziós szervezetekre.
Felfrissülés családbarát környezetben - A helyszín megválasztása, és a program egyaránt támogatja, hogy a résztvevők (családok és egyedülállók, gyülekezeti és baráti közösségek) az Istennel való közösségükben megerősödve, lelkileg felfrissülve, testileg kipihenve, élményekben gazdagon térhessenek haza. A különböző korosztályok számára tartalmas, a találkozó céljaival harmonizáló korosztályos programokat biztosítunk
Az összejövetel szerdától vasárnapig tart, de akár csak egy napra is érdemes ellátogatni a balatonszemesi konferenciára. Regisztráció és részvételi díj nincs.

Forrás
reformatus.hu