Az orvosok szerepe az ókori olimpiákon
ATHÉN. Az olimpiai játékok már az ókorban is elképzelhetetlenek lettek volna az orvosok közreműködése nélkül. A sportversenyek hagyományát a görögök már legalább ötszáz évvel az első hivatalos ókori olimpia előtt megalapozták.
Az első ókori olimpiát a történetírók Krisztus születése előtt 776-ra datálják. Feltehetően nem ez volt az első ilyen nagyszabású megmérettetés, csak ekkortól nevezik olimpiának a sporteseményt.
A négyévente megrendezett játékokra természetesen az ókori olimpikonok is intenzíven készültek. A felkészülési időszak 10 hónapot tett ki, az edzést pedig már akkor is edzők irányították, akik sok esetben egyben orvosok is voltak. Leghíresebb közülük Herodikosz, aki egy új gyógymódot fejlesztett ki a sportsérülésekből adódó fájdalmak enyhítésére. Feljegyzéseiből tudjuk, hogy nagy hangsúlyt fektetett a sportolók táplálkozására és pszichés egészségére is.
Mit ettek az ókori sportolók?
A webbeteg.hu szerint az olimpikonok a felkészülés időszakában többnyire vegetáriánus táplálkozást folytattak, mindennapi étrendjükben szerepelt kenyér, füge, sajt, tej vagy könnyű borok. Húst csak a Krisztus előtti 6. századtól fogyasztottak, akkor is főként a birkózók, izomerejük növelése céljából.
Az antik sporttörténelem kiemelkedő atlétája a krotóni Milon, birkózó, aki hét egymást követő olimpián nyert versenyszámában, és 26 éven keresztül veretlen maradt. Akkoriban nem volt egyedülálló eset, hogy idősebb versenyzők is eredményesen szerepeltek az olimpián.
Az orvosok természetesen nem csak az olimpikonok felkészülését irányították, hanem kezelték a sérüléseiket is. Egy Krisztus előtti 4. századból származó feljegyzésből tudjuk, hogy a bokaficamot akkoriban érvágással és különféle bedörzsölő kenőcsökkel kezelték. Az ökölvívók sebeit kiszívták, összevarrták és gyógyszeres kezelést is alkalmaztak- írja a webbeteg.hu.
Az ökölvívók semmilyen védőfelszerelést nem viseltek, leszámítva az öklükre tekert bőrszalagot. Nem nehéz elképzelni, hogy ilyen körülmények között milyen súlyos sérüléseket szenvedhettek, elsősorban az arcukon. Az ókori olimpiákon szerepelt egy sportág, a pankráció, amely az ökölvívás és a birkózás keveréke volt, ebben a brutális küzdelemben számos baleset és súlyos sérülés következett be. Más sportágakban is feljegyeztek komoly sérüléseket, futóknál beszámoltak több olyan esetről, amikor a rendkívüli megerőltetés hatására megpattant egy nagyobb ér a szervezet valamely pontján.
A harmadik században az orvosok már nem töltötték be az edzők szerepét, erre a feladatra külön személyeket jelöltek ki. Az orvosok feladata a sportolók táplálkozásának felügyelése és az egészséges életmódra való nevelése volt. Az ő feladatuk volt a sportolók állóképességének javítása, és ekkoriban kezdett el terjedni a halfogyasztás népszerűsítése is.
A masszázs szervezetre gyakorolt jótékony hatását már több ezer éve ismerik. Hajlékonnyá teszi a merev ízületeket, megerősíti a gyengéket. A görög orvosok reumás betegeket gyógyítottak vele és testedzések előtt és után az olimpikonok izomzatának lazítására alkalmaztak frissítő illetve izomzat-regeneráló masszázst.
A négyévente megrendezett játékokra természetesen az ókori olimpikonok is intenzíven készültek. A felkészülési időszak 10 hónapot tett ki, az edzést pedig már akkor is edzők irányították, akik sok esetben egyben orvosok is voltak. Leghíresebb közülük Herodikosz, aki egy új gyógymódot fejlesztett ki a sportsérülésekből adódó fájdalmak enyhítésére. Feljegyzéseiből tudjuk, hogy nagy hangsúlyt fektetett a sportolók táplálkozására és pszichés egészségére is.
Mit ettek az ókori sportolók?
A webbeteg.hu szerint az olimpikonok a felkészülés időszakában többnyire vegetáriánus táplálkozást folytattak, mindennapi étrendjükben szerepelt kenyér, füge, sajt, tej vagy könnyű borok. Húst csak a Krisztus előtti 6. századtól fogyasztottak, akkor is főként a birkózók, izomerejük növelése céljából.
Az antik sporttörténelem kiemelkedő atlétája a krotóni Milon, birkózó, aki hét egymást követő olimpián nyert versenyszámában, és 26 éven keresztül veretlen maradt. Akkoriban nem volt egyedülálló eset, hogy idősebb versenyzők is eredményesen szerepeltek az olimpián.
Az orvosok természetesen nem csak az olimpikonok felkészülését irányították, hanem kezelték a sérüléseiket is. Egy Krisztus előtti 4. századból származó feljegyzésből tudjuk, hogy a bokaficamot akkoriban érvágással és különféle bedörzsölő kenőcsökkel kezelték. Az ökölvívók sebeit kiszívták, összevarrták és gyógyszeres kezelést is alkalmaztak- írja a webbeteg.hu.
Az ökölvívók semmilyen védőfelszerelést nem viseltek, leszámítva az öklükre tekert bőrszalagot. Nem nehéz elképzelni, hogy ilyen körülmények között milyen súlyos sérüléseket szenvedhettek, elsősorban az arcukon. Az ókori olimpiákon szerepelt egy sportág, a pankráció, amely az ökölvívás és a birkózás keveréke volt, ebben a brutális küzdelemben számos baleset és súlyos sérülés következett be. Más sportágakban is feljegyeztek komoly sérüléseket, futóknál beszámoltak több olyan esetről, amikor a rendkívüli megerőltetés hatására megpattant egy nagyobb ér a szervezet valamely pontján.
A harmadik században az orvosok már nem töltötték be az edzők szerepét, erre a feladatra külön személyeket jelöltek ki. Az orvosok feladata a sportolók táplálkozásának felügyelése és az egészséges életmódra való nevelése volt. Az ő feladatuk volt a sportolók állóképességének javítása, és ekkoriban kezdett el terjedni a halfogyasztás népszerűsítése is.
A masszázs szervezetre gyakorolt jótékony hatását már több ezer éve ismerik. Hajlékonnyá teszi a merev ízületeket, megerősíti a gyengéket. A görög orvosok reumás betegeket gyógyítottak vele és testedzések előtt és után az olimpikonok izomzatának lazítására alkalmaztak frissítő illetve izomzat-regeneráló masszázst.
Forrás
webbeteg.hu
