Az orvoslás helyett a rendezést választotta Huszárik

Huszárik Zoltán parasztcsaládból származott, kétéves volt, amikor apja meghalt. Az aszódi gimnáziumban érettségizve sikerrel pályázott a szegedi orvosi karra, a Képző- és Iparművészeti Főiskolára, s a Színművészeti Főiskola filmrendezői szakára; a három hely közül a legutóbbit választotta. A kuláktörvény miatt azonban 1952-ben eltávolították a főiskoláról, ezután 1957-ig pályamunkás, majd olajbányász, szülőfalujában földműves, dekoratőr, biztosítási ügynök, szobafestő, művészeti előadó volt. 1957-től ügyelőként dolgozott a Hunnia filmgyárban. 1959-ben végre folytatni tudta tanulmányait a főiskolán, ahol 1961-ben szerzett filmrendezői oklevelet.

Asszisztensi státuszt kapott a filmgyárban, de mellette festett, grafikákat és könyvillusztrációkat készített. Pályáját rövidfilmekkel kezdte. Már kisfilmjeiben is feltűnt a sajátosan rá jellemző filmnyelv, közülük az Elégia (1965) nagy sikert aratott. A piacere című rövidfilmje számos nemzetközi fesztiválon kapott díjat.

Első játékfilmje a Krúdy Gyula világát szuverén módon, mégis hitelesen bemutató Szindbád (1971), amely a magyar filmművészet kiemelkedő alkotása Latinovits ihletett megformálásában. Második játékfilmjének főszerepét is a színészkirálynak szánta, de Latinovits halála miatt egy bolgár színészre osztotta. A Csontváryban (1979) Huszárik kivételes érzékkel komponálta eggyé a festőgéniusz és az őt alakító színész sorsát.
Nem sokkal élte túl e filmjét. 1981. október 14-én halt meg. Maradandó alkotásokkal írta be nevét a magyar filmtörténetbe. 1971-ben Balázs Béla-díjjal, 1978-ban érdemes művész címmel tüntették ki. A Kossuth-díjat 1990-ben (posztumusz) kapta meg. Nagy Anna színésznőtől született lánya, Huszárik Kata színésznő lett – írja a mult-kor.hu.