Az író, akit nem tudtak legyőzni

Több, mint 50 éve, hogy Ernest Hemingway, a 20. század egyik legnépszerűbb írója saját kezével vetett véget életének Idahoban, a saját otthonukban, miközben Mary, a felesége a hálószobában aludt. Akkor sokan azzal magyarázták Hemingway öngyilkosságát, hogy az írón eluralkodott az érzés, miszerint a karrierje hanyatlóban van, és már nem tud úgy írni, mint régen. Mások szerint személyiségzavarban szenvedett, felmerült az eladósodás, a baleset és a rák is, mint lehetséges okok. Voltak olyanok is, akik merőben más elmélettel álltak elő – de mindenki más úgy vélte, hogy ez csak egy beteges rögeszméje a Nobel-díjas írónak.

A barátai már akkor megmondták, hogy Hemingway, élete utolsó évében súlyos depressziótól szenvedett. Az író ugyanis úgy tudta, hogy a J. Edgar Hoover vezette FBI szoros megfigyelés alatt tartja; állítólag azt feltételezték róla, hogy gyanús kapcsolatokat ápol Kubával. Voltak olyanok, akik már abban az időben is ennek tulajdonították Hemingway öngyilkosságát. 

Az író halálának 50. évfordulójára A. E. Hotchner, Hemingway egykori barátja írt cikket a New York Times-ban, amiben kifejti, hogy szerinte az FBI megfigyelése lényegesen befolyásolta Hemingway lelkiállapotát és taszíthatta a gödör szélére. Hotchner 14 évig volt az író barátja, több novellájának írta meg a színpadi változatát, regényeinek megfilmesítésében segített, együtt utaztak Franciaországba, Olaszországba, Kubába és Spanyolországba, ahol még egy bikaviadalon is részt vettek, mint matadorok. Ernest életkedve fertőző volt, mondja Hotchner.

1959-ben a Life magazin megbízta Hemingwayt – emlékszik vissza a Papa Hemingway és a Hemingway and His World szerzője –, hogy írja meg Spanyolország akkori matador-királyainak, Antonio Ordóñeznek és Luis Miguel Dominguínnak a történetét. Együtt utaztak Spanyolországba. Felejthetetlen nyár volt, meséli Hotchner, "Ernest 60. születésnapját két napig tartó bulival ünnepeltük. Most visszagondolva, az volt a boldog idők utolsó nyara."    

1960 novemberében Hotchner Idahoba utazott a szokásos, közös fácánvadászatukra. Az elutazása előestéjén Hotchner egy étterembe ment vacsorázni a Hemingway házaspárral. A vacsora közepénél Ernest hirtelen azt mondta, hogy azonnal távozniuk kell. A felesége megkérdezte, miért. Két FBI-ügynök van a pultnál, azért – felelte ingerülten az író. A következő napon Hotchner elbeszélgetett Ernest feleségével. Az asszony panaszkodott, azt mondta, Ernest órákat tölt egy kéziratával (ezt végül a halála után adták ki Vándorünnep cím alatt), de képtelen írni, csak forgatja a lapokat. Többször beszélt arról, hogy véget vet az életének, néha csak állt a fegyverszekrény előtt, a kezében egy puskával, és bámult ki az ablakon.

November 30-án beutalták egy kórházba, itt 11 alkalommal kezelték elektrosokkal. Hotchner januárban találkozott vele újra, a kórházban. Nem változott semmit: azt mondta, hogy a kórterem is be van drótozva, a telefonját itt is lehallgatják, és a betegek egyike szövetségi ügynök. Miután kiengedték a kórházból, kétszer próbált végezni magával, aztán egy repülőút során, miközben a Mayo Klinikára szállították, megpróbált kiugrani a gépből. Wyomingban a gép leszállt egy apró javításra, ezalatt megpróbált belegyalogolni a forgó propellerekbe. Az írónak 1961 július 2-án sikerült az, amivel oly sokszor kísérletezett: egyik saját vadászpuskájával főbe lőtte magát a földszinti szobájukban. 

Az 1980-as években az FBI Jeffrey Myers kérésére közzétette Hemingway aktáját. Az iratokból kiderült, hogy a Szövetségi Nyomozóiroda tényleg szoros megfigyelés alatt tartotta az írót; már a második világháború alatt magára vonta a nyomozók figyelmét, amikor egy antifasiszta kémhálózatot próbált megszervezni Crook Factory néven. Egészen 1960-ig, a Mayo Klinikára való beutalásáig megfigyelés alatt tartották. 1961 januárjában a megfigyelésével megbízott különleges ügynök a Hoovernek írt jelentésében közölte: Hemingway fizikailag és mentálisan is beteg.

Az FBI Hemingwayről egy 120 oldalas dokumentumot őrzött, de ebből 15 oldalt nemzetbiztonsági okokra hivatkozva titkosítottak. Hogy mi vezetett az író öngyilkos lépéséhez, a mai napig sem világos, bár Hotchner vallomása kicsit más fénybe helyezi az akkori eseményeket. 

Hotchner nem ment el a temetésre Ketchumba. Helyette beült a római Santa Maria Sopra Minervába, Hemingway egyik kedvenc templomába, és ott mondott búcsút a barátjának. „Ott eszembe jutott egyik kedves idézete – mondja Hotchner: Az embert el lehet pusztítani, de nem lehet legyőzni.” 

Hemingway legnépszerűbb műve Az öreg halász és a tenger című kisregénye, amiért 1953-ban Pulitzer-díjat, egy évvel később pedig irodalmi Nobel-díjat kapott.  Az író ebben a műben az öreg halásznak a tengerrel, a hallal, a természettel és emberi voltáért vívott küzdelmében a magára hagyatott egyén makacs hősiességét ünnepli. 

A történet ismert: egy napon a halász Santiago messzire kievez a tengerre, s horgára végre ráakad egy nagy hal, amely jó két napon át vonszolja őt csónakostul. A harmadik napon sikerül elejteni a zsákmányt, és megindul a hazafelé fújó passzát szél is. Ám jönnek a cápák, s bár közülük hősies küzdelemben, minden erőtartalékának mozgósításával többet megöl az öreg, végül is a hajóhoz kötözött puszta csontvázzal tér haza, önmaga meg szinte élőhalott már. Az első cápa megölése után mondja ki az öreg halász a mű szállóigévé vált gondolatát: “De hát az ember nem arra született, hogy legyőzzék – mondta. Az embert el lehet pusztítani, de nem lehet legyőzni.”