Az idén Mariazellbe indul a Mária Maraton
Tekintettel a nagy érdeklődésre, az idén második alkalommal rajtol el a Mária Úton haladó kerékpáros Mária Maraton, ezúttal az Út nyugati végpontjára, Mariazellbe.
A zarándoklat programjának és lelkiségének kialakítását két fő elv vezérelte: mégpedig az, hogy a zarándokok személyesen találkozhassanak Mindszenty József bíboros élő emlékével, megtapasztalhassák élete fő állomásainak hagyatékát. Tegyék ezt a megbékélés és a megújulás jegyében, amely a zarándoklás műfajának sajátja.
Talán kevesek tudják, hogy már 1857-ben Scitovszky János esztergomi prímás több tízezer fős zarándoklatot vezetett Mariazellbe, hogy a Magyarok Nagyasszonyának áldását kérje egyházára és hazájára. A zarándoklat nem titkolt célja volt a császár és a nemzet kibékülésének előkészítése.
Mindszenty bíboros küszöbön álló boldoggá avatása is a bűnbocsánatot hordozza magában, a kerékpáros zarándoklat pedig jó eszköz lehet arra, hogy letegyük terheinket, és imádkozzunk együtt a megbékélésért és a megújulásért.
A zarándoklat megkoronázásaként a kerékpárosok október 5-én a többi zarándokkal együtt vesznek részt a mariazelli magyar zarándok-napon, amelyen az ünnepi szentmisét Dr. Székely János szombathelyi megyéspüspök tartja.
A zarándoklat részletes programja megtalálható a Mária Út honlapján és közösségi oldalán.
A zarándok csapatba még várják a jelentkezőket!