2018. augusztus 31., 10:49

Az EB elnöke szerint az unióban át kell térni az állandó nyári időszámításra

Az emberek akaratának megfelelően meg kell szüntetni az évenként kétszeri óraátállítást, és át kell térni az állandó nyári időszámításra - jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke pénteken a ZDF német országos közszolgálati televíziónak.

Nyári időszámítás

A politikus a belgiumi Genvalban, a brüsszeli bizottság kétnapos kihelyezett ülésének szünetében elmondta:

az a meggyőződése, hogy az Európai Unióban megszűnik a téli és a nyári időszámítás kettőssége.

"Az emberek ezt akarják, mi pedig megcsináljuk" - hangsúlyozta Jean-Claude Juncker, kiemelve, hogy az ügyben tartott európai konzultáción a résztvevők többsége elutasította az évenként kétszer esedékes óraátállítást.

"Nincs értelme kikérni az emberek véleményét, ha nem vesszük figyelembe" - mondta a luxemburgi kereszténydemokrata politikus. Hozzátette:

első lépésként a bizottságot igyekszik meggyőzni arról, hogy át kell térni az állandó nyári időszámításra, utána pedig az Európai Parlamentnek (EP) és a tagállamoknak kell lépniük az ügyben.

A július elejétől augusztus közepéig tartott konzultáción 4,6 millióan fejezték ki véleményüket, 80 százalék az óraátállítás megszüntetése mellett foglalt állást.

Az EP februárban kezdeményezte az óraátállítás felülvizsgálatát, és felkérte fel az EB-t, hogy értékelje az ügyet szabályozó irányelvet, és szükség esetén tegyen javaslatot a módosításra.

Az EP indoklása szerint az állampolgári kezdeményezések azt mutatják, hogy a márciusban és októberben esedékes óraátállítás körül az egészségi hatások miatt nagy a lakossági aggodalom, az óraátállítással elérhető energiamegtakarítás viszont jelentéktelen mértékű.

A szabályozás felülvizsgálata Finnország kezdeményezésére került napirendre, miután állampolgárok tízezrei kérték a finn kormányt, hogy szüntessék meg az évi kétszeri óraátállítást, és maradjon a nyári időszámítás.

Kérdés azonban, hogy mit nyernénk a nyári időszámítás „kiterjesztésével“ - a kritikusok szerint nem sokat. Jóllehet januárban nyernénk vele néhány világos estét (januárban például öt órakor még bőven világos lenne), de ennél is több olyan téli reggelt veszítenénk, amikor már világos van. Hiszik vagy sem, de a nyári időszámítás szerint a téli reggelek meglehetősen sötétek volnának. Decemberben, januárban és február elején csak reggel nyolc után virradna, vagyis bő két hónapig sötétben indulnánk munkába, gyermekeink pedig iskolába.

Az EP és az Európai Unió Tanácsa - a tagállami kormányok szakminisztereit összefogó testület - 2001-ben vezetett be az egész Európai Unióban kötelező irányelvet a nyári és a téli időszámításról, ismertebb nevén az óraátállításról.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.