2019. szeptember 4., 09:28

Az államalapító életművét megismertető programsorozat indul

Szent István 2025 címmel az államalapító magyar király életművének megismertetésére indít programsorozatot a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület (MPEE) és az Emberi Méltóság Tanácsa (EMT).

Szent István szobra
Fotó: Flickr.com

Az erről szóló megállapodást kedden írta alá Vízkelety Mariann, az MPEE elnöke és idősebb Lomnici Zoltán, az EMT elnöke Budapesten, a Duna Palotában.

Lomnici Zoltán hangsúlyozta: a programsorozat a nyugati és keleti kereszténység közös szentjét, „államalapítónkat, a Kárpát-medence történetének talán legnagyobb uralkodóját” hivatott megismertetni elsősorban a határon túli és a magyarországi fiatalokkal, valamint a környező népekkel.

A többi között kiállítások, ankétok és kiadványok segítségével mutatják majd be „azt a nagy uralkodót, akire igazán büszkék lehetünk” - mondta Lomnici Zoltán, aki egyúttal a magyar történelem kimagasló alakjainak szentelt emlékévek fontosságára is részletesen kitért.

Szavai szerint a magyar állam története I. István megkoronázásával kezdődött, majd ezt a Szent István-i Magyarországot törte szét a trianoni békediktátum, amely gazdasági és politikai károk mellett „megcsonkította és elrabolta” a magyar történelmet is. Emiatt - folytatta - a nem magyar iskolákban tanuló határon túli magyar fiatalok sajnos nem a tényeken alapuló magyar történelmet ismerik meg - tette hozzá.

Lomnici Zoltán ugyanakkor szólt arról is, hogy a környező népek is sajátjukként tisztelték az államalapítót, a programsorozat pedig „semmilyen módon nem irányul a környező népek és országok ellen”.

Összegzésként azt mondta:

a programsorozat célja, hogy a nemzeti önbecsülésre, a tudásszomjra és a magyarság valós történetének bemutatására irányuló törekvések egyesüljenek Szent István kapcsán.

Vízkelety Mariann arról beszélt, hogy

az MPEE célja a polgári értékek és értékrend, köztük a magyar történelem és a nemzeti hagyományok védelme, őrzése, illetve népszerűsítése.

Ennek jegyében keresnek kapcsolatot a hasonló értékrendet képviselő civil szervezetekkel, így kapcsolódnak az Emberi Méltóság Tanácsának felkérésére a programsorozathoz - mondta, hozzátéve, hogy Szent István államalkotó tevékenysége, életműve példaértékű a mai fiatal nemzedék előtt.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.