2019. május 1., 16:00

Az állam ezután a saját útját járja, a Penta azt tesz, amit akar

A Szlovák Köztársaság mindent megtesz annak érdekében, hogy minél hamarább megépülhessen egy nagy állami egyetemi kórház, amely nemcsak a pozsonyiakat és a kiváltságos pácienseket szolgálja, hanem az egész ország lakosságának a kórháza kíván lenni - jelentett ki ma Peter Pellegrini Zsolnán.

Peter Pellegrini
Fotó: TASR

„A kormány feladata az, és az én igyekezetem is arra irányul, hogy megoldást találjunk egy 30 éves problémára, amely szerint az állam nem tudott megépíteni egy új kórházat Pozsonyban. Ezért is használtam ki a lehetőséget, hogy megkérdezzem a Penta befektetőitől, hogy nem állnának-e el az eddigi tevékenységük folytatásától, hogy az állam átvehesse a megkezdett projektet, és módosíthassa azt a saját elképzelése szerint. A pénzügyi csoport képviselőinek kijelentései és arrogáns észrevételei alapján ezennel kijelentem, hogy nem érdekel, hogy a Penta mit fog, vagy mit nem fog tenni” - hangsúlyozta a kormányfő.

„Befejeztem a megbeszéléseket a Penta uraival, akik úgy hiszik, hogy megtömhetik zsebüket az egészségbiztosítási rendszer kisajátításából azzal, hogy a rendszerből csak a számukra megfelelő részeket választják ki, az államnak pedig meghagyják a veszteségeset. Az állam ezután a saját útján halad, a Penta pedig megpróbálhat versengeni az állammal. Ha úgy gondolják, hogy megnyerhetik ezt a küzdelmet, sok sikert kívánok nekik” - tette hozzá a miniszterelnök.

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.