Ausztrália első telepesei 230 éve érkeztek
A "terra australis incognita"-t, az ismeretlen déli földet (amelyről az ókori tudósok azt hitték, hogy az északi kontinens ellensúlya) egyes följegyzések szerint már a kínaiak is ismerték a 6. században. A földrészt szinte minden európai gyarmatosító nemzet hajósai érintették, de úgy ítélték meg, hogy túlságosan messze van. Végül a 18. század közepén a brit Admiralitás megbízásából James Cook térképezte fel és nyilvánította brit birtokká. A távoli földrész London számára csak akkor vált érdekessé, amikor az amerikai függetlenségi háborúban elvesztette ottani gyarmatainak nagy részét.
A brit kormány Ausztrália "hasznosításakor" gyakorlati szempontokat vett figyelembe: az egyre népesebb és gazdagabb országban ugrásszerűen nőtt a bűnözés, s bár több száz bűncselekményért járt halálbüntetés, a bíróságok inkább rács mögé csukatták a tetteseket. A túlzsúfolt börtönök nem bírták befogadni az elítéltek áradatát, akiket végül a kolóniákra deportáltak: ezzel nemcsak megszabadultak tőlük, hanem hasznot is hajtottak a távoli területek "civilizálásával".
Ausztrália felé 1787 májusában futott ki az első, tizenegy hajóból álló flotta Arthur Phillip kapitány vezetésével, akit egyben Új-Dél-Wales gyarmat kormányzójának is kineveztek. A két hadihajó és a 759 elítéltet szállító teherhajók Rio de Janeiro és a Jóreménység-fok érintése után, 1788. január 18-án vetettek horgonyt a Botany-öbölben, a több mint 20 ezer kilométeres utat nyolc hónap alatt tették meg. Az embertelen körülmények ellenére - az elítéltek többségét már márciusban a hajók fedélzetéhez láncolták - út közben "csak" negyvenen vesztették életüket (a második flotta esetében már az emberek negyede halt meg). Mivel a gyarmat benépesítése volt a cél, a fegyencek között asszonyok és gyermekek is voltak, és a telep őrzésére rendelt katonák is magukkal vitték családjukat, sőt a hajókon vetőmagot és háziállatokat is szállítottak.
Phillip kapitány gyorsan belátta, hogy a terméketlen, a tenger felé nyitott Botany-öböl nem alkalmas a letelepedésre, ezért tovább hajózott. Végül 1788. január 26-án kilenc mérfölddel északabbra, Port Jacksonban szálltak partra, ahol felvonták a brit lobogót, háromszor eldördültek a hajóágyúk, és mindenki kapott egy pohár italt.
Az első ausztráliai kolónia élete csöppet sem bizonyult könnyűnek, hiszen az utazást túlélők betegek és éhesek voltak, a fegyencek többsége nem értett a földműveléshez. "Az éhezés éveiben", ahogy az első időszakot nevezték, az élelmet mindenki, még a kormányzó is fejadagban kapta, az áldatlan körülmények miatt a legkisebb vétséget, a részegeskedést és a káromkodást is drákói szigorral torolták meg. A mesterségekhez értő fegyencek szakmájukban dolgoztak, a többieket a földekre vezényelték, ahol napkeltétől napnyugtáig robotoltak. A büntetések közé tartozott a korbácsolás és a vasra veretés, a jó magaviseletű fegyencek viszont élhettek a barakkokon kívül, fizetést és földet is kaphattak. Egy idő után szabadságukat is visszanyerhették, különleges esetekben a visszatérést is engedélyezték számukra Angliába.
Nagy-Britanniából 1788 és 1868 között 165 ezer elítéltet deportáltak Ausztráliába, de már a 19. század elején megérkeztek az első önkéntes telepesek is, többségük az angolokkal hadilábon álló ír volt. Az egyre gazdagabb és népesebb Ausztrália 1901-ben lett független államként a Brit Nemzetközösség tagja, az ország "születésnapját", január 26-át első alkalommal 1808-ban ünnepelték meg.
