Árverésre bocsátják Mengele bizalmas iratait

Az 1960 és 1975 között keletkezett írások életrajzi elbeszéléseket, verseket, filozófiai elmélkedéseket tartalmaznak - áll a Connecticut állambeli Stamfordban működő Alexander Autographs aukciósház közleményében. Az eladó személyét nem hozták nyilvánosságra.

Az intézmény szerint a 31 tétel jelentős történelmi értéket képvisel, kézzel írott, néha illusztrált, és kiváló állapotban van. Néhány fejezet a dzsungelben tett kirándulások alaklmával íródott, a megismert tájakat és a benszülöttek hétköznapi tevékenységét taglalja.  

Mengele verseket is költött, amelyeket szintén feljegyzett. Füzetei azonban tartalmazzák a fajelmélettel és a politikával kapcsolatos elmélkedéseit is. "A dél-amerikaiak megváltoztak. Szexualitás érintkezésük az észak-európaiakkal a fajok rémes keveredéséhez vezetett. Amikor a fajok elkezdenek keveredni, a civilizáció hanyatlik" - írta.   

A hírhedt SS-tiszt 1911. március 16-án született Németországban. Antropológiát és orvostudományi ismereteket tanult Münchenben, Bonnban és Bécsben. 1934-ben csatlakozott az SA-hoz, három évvel később belépett az NSDAP-ba, majd egy évvel később az SS-be. 1941-ben részt vett a Szovjetunió elleni hadműveletekben. 

A keleti front után Mengele 1943-ban Berlinbe utazott. Itt azt a parancsot kapta, hogy orvosként utazzon el Auschwitz-Birkenauba. 1943-tól a cigánytábor (BIIe), 1944 őszétől a kórházszektor (BIIf) főorvosa volt. Különösen izgatta az ikrek lélektana, fiziológiája, magatartása. 2 évig dolgozott a táborban, ahol részt vett azoknak a deportáltaknak a kiválasztásában, akiket azonnal a gázkamrákba küldtek. Számos foglyon végzett embertelen, kegyetlen orvosi kísérleteket. Az amerikai katonák később az auschwitzi halálangyal nevet adták neki.

Röviddel a Vörös Hadsereg megérkezése előtt, 1945. január 17-én Mengele elmenekült Auschwitzból. Február 6-án a Wehrmacht egyik rejtekhelyén bújt el. Ekkor már álnevet használt, mert körözött személy volt.  Nyáron visszatért szülővárosába, Günzburgba, majd ősszel Fritz Hollmann néven a felső-bajorországi Mangoldingbe utazott.

1949 áprilisában Helmut Gregor néven Genovában tűnt fel, ahonnan június 20-án a North King nevű gőzössel Buenos Airesbe hajózott. Itt élt az 1950-es évek végéig. A Buenos Aires-i konzulátuson német útlevelet kapott valódi nevére kiállítva, amivel Paraguayba repült. Ott találkozott Adolf Eichmann-nal, majd Sao Pauloba távozott.

1961-től egy Sao Paulótól kb. 300 km-re fekvő helyen, egy magyar család, Stammer Géza és Gitta birtokán élt intézőként. Magányossága miatt depresszióban szenvedett, mindig attól félt, hogy izraeli terroristák Eichmannhoz hasonlóan elrabolják. 1974-ben egy Sao Paulo peremvidékén álló bungalóba költözött, s itt élte le az életét. 1979. február 7-én fürdőzés közben állítólag szélütést kapott, ez okozta a halálát. A Sao Paulotól délre fekvő Embu temetőjében hantolták el.

Mengele fejére tűzték ki minden idők legnagyobb vérdíját: 7 millió német márkát. 1977-ben meglátogatta fia, Rolf, akinek azt bizonygatta, hogy soha életében nem bántott senkit. 1985-ben exhumálták a holttestét, de sokan megkérdőjelezték, hogy övé a kihantolt csontváz. Csak az 1992-ben elvégzett DNS-vizsgálat igazolta megbízhatóan,  hogy valóban Mengele feküdt a sírban.

Tavaly napvilágra került egy vaskos amerikai igazságügyi minisztériumi jelentés, amely alátámasztja, hogy az amerikai hírszerzés a második világháború után nácik és kollaboránsok sorát bújtatta az Egyesült Államokban. A The New York Times szerint a 600 oldalas nyomozati anyag több mint kéttucatnyi szökött nácival kapcsolatban tartalmaz új adatokat. A jelentés ugyanakkor azt is megállapítja, hogy a korábban feltételezett 10 ezernél vélhetően jóval kevesebb náci talált menedéket Amerikában.

A jelentés különös pikantériája, hogy közreadását az igazságügyi tárca négy éven át akadályozta, s azután is csak egy erősen cenzúrázott változatot engedett át a nyilvánosságnak, hogy perrel fenyegették meg. A The New York Timesnak azonban sikerült megszerezni az eredeti, nem csonkított iratokat.

Az eddig ismertekhez képest újdonság, hogy a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) 1954-ben a szárnyai alá vette Otto von Bolschwingot, az európai zsidók kiirtásában kulcsszerepet játszó Adolf Eichmann munkatársát. Von Bolschwing a CIA támogatásával telepedett le az Egyesült Államokban, ahol az ügynökség szolgálatába állt. A belső iratok szerint a hírszerzés vezetői között vita bontakozott ki, hogy ha kérdőre vonják őket, letagadják-e a volt náci múltját, vagy hozzanak fel vele kapcsolatban enyhítő körülményeket. 

Az igazságügyi minisztérium Különleges Nyomozó Hivatala (OSI) 1981-ben szerzett tudomást von Bolschwing náci múltjáról. Azonnal kezdeményezte a kiutasítását, ám a férfi még ugyanabban az évben, 72 évesen elhunyt.

A jelentés hivatalos változatából ugyanakkor kicenzúrázták azt a bizarr tényt, hogy az OSI igazgatója sokáig a fiókjában tartotta Mengele skalpjának egy darabját. Eltűntették a nyilvánosságnak szánt iratokból azt az információt is, amely szerint az OSI 1997-ben megcáfolhatatlan bizonyítékot talált rá, hogy Svájc felvásárolta a náci Németországtól a zsidóktól elkobzott aranyat. A cenzúra valamiért nem kímélt egyes, a hetvenes évekből származó újságcikkeket és kongresszusi jelentéseket sem.

A legerősebben azt a fejezetet kozmetikázták, amely az OSI legsúlyosabb tévedéséről szól. Arról, hogy a hivatal tévesen a treblinkai haláltábor Rettegett Ivánjaként azonosította Ivan Demjanjuk nyugdíjas autógyári munkást. (Demjanjuk ellen egyébként jelenleg Münchenben per folyik, mert más háborús bűnökkel is vádolják.)

Az iratokból eltávolítottak több tucatnyi bejegyzést, a többi között azt is, hogy a fellebbviteli bíróság a hamis azonosítás miatt etikai mulasztásokkal vádolta meg az igazságügyi minisztériumot. A The New York Times szerint kitakarták azt a részt is, amely szerint a Demjanjukkal rokonszenvező lett emigránsok 1985 és 1987 között magukhoz szállíttatták az OSI szemetét, hogy abban a vádlottat esetleg felmentő iratok után kutassanak.

Az amerikai igazságügyi minisztérium 1979-ben hozta létre az OSI-t, hogy felkutassa és kitoloncoltassa az Egyesült Államokban élő nácikat. A hivatal több mint 300 nácit utasíttatott ki, foszttatott meg az amerikai állampolgárságától, vagy akadályozott meg abban, hogy beutazzon az Egyesült Államokba.

A nácivadászatról készítendő jelentés ötletét Mark Richard, a tárca vezető munkatársa 1999-ben vetette fel Janet Reno akkori igazságügyi miniszternek. A Judith Feigin ügyész által elvégzett vizsgálat eredményét Richard 2006-ban öntötte végleges formába, s ennek közzétételét javasolta feletteseinek. A publikálást azonban nem érhette meg, mert 2009-ben elhunyt.