2017. július 10., 14:12

Árokba borult egy busz az M3-ason, sok a sérült

BUDAPEST. Árokba borult egy busz az M3-as autópályán Aszód térségében hétfő reggel. A balesetben többen megsérültek, több kilométeres a torlódás.
201707101122490.301.jpg
Galéria
+2 kép a galériában

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a baleset az M3-as autópálya főváros felé vezető oldalán, a 41-es kilométernél történt, Aszód térségében. A körülmények egyelőre tisztázatlanok.   

A balesetben többen megsérültek. A rendőrök a helyszínelést megkezdték, a forgalom egy sávon halad - tették hozzá.   

Az Útinform a honlapján azt írta: több kilométeres a torlódás. Azt ajánlják, hogy aki teheti, már Hatvannál, az 55-ös csomópontnál térjen le a 3-as útra.   

Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére elmondta, hogy a balesetet szenvedett buszon 38 utas és két sofőr utazott. Az előzetes vizsgálatok szerint az utasok közül huszonketten sérültek meg, tizennégyen könnyebben, nyolcan súlyosan.   

Csámpai Attila a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy a helyszínen a gödöllői, aszódi és hatvani tűzoltók segítettek a mentésben. Hozzátette, hogy a busz a vadhálót átszakította, és 8-10 méterre az úttesttől áll, így forgalmi akadályt nem jelent.

Még tart a helyszínelés az M3-ason

Továbbra is tart a helyszínelés az M3-as autópályán reggel történt buszbaleset helyszínén - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel hétfő kora délután.

Beluzsárné Belicza Andrea elmondta, hogy a Budapest felé tartó forgalmat Kerekharasztnál kiterelik, jelentős torlódásra kell készülni a térségben.

Az M1 aktuális csatorna híradásai szerint egy Debrecenből Svájcba tartó busz átszakította szalagkorlátot, többször megpördült, majd a kerekein állt meg. A mentők 22 sérültet vittek kórházba.

Egy másik súlyos baleset is volt Pest megyében

A 441-es úton, a 21-es kilométernél egy személyautó és két tehergépkocsi ütközött össze. Győrfi Pál azt mondta: 16 mentőautót és két mentőhelikopter riasztottak, és onnan végül 17 ember került kórházba. Egy ötéves kisfiút súlyos sérüléssel, combcsonttörés gyanújával mentőhelikopterrel vittek kórházba. A balesetben az emberek többsége súlyosan, azaz nyolc napon túl gyógyulóan sérült meg. Volt, aki fejsérülést, agyrázkódást, mellkas-sérülést szenvedett. A sérülteket Kecskemétre, Ceglédre, Szolnokra, valamint a fővárosi Merényi kórházba és a baleseti intézetbe vittek a mentők - fejtette ki a szóvivő. A 441-es úton már befejezték a helyszínelést, a forgalom ismét zavartalanul halad - írta a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.

201707101122490.301.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás