2018. december 2., 10:01

Vajon Nyugat‑Berlin‑e Dél‑Komárom?

A Duna bal partján fekvő felvidéki Észak‑Komáromba vonattal érkező gyanútlan utazó meglepődhet, ha továbbra is vonattal szeretné folytatni útját a folyó jobb partján elterülő magyarországi Dél‑Komáromba.

Komáromiképek
Galéria
+4 kép a galériában

Az online vasúti menetrend szerint – amelyet a város honlapja is használni javasol – erre csak egy 25 órát igénylő és négy országot érintő maratoni körút után lenne lehetősége. Ha azonban egy kicsit eljátszunk a menetrend adta lehetőségekkel, rájöhetünk, hogy Észak és Dél állomásai közötti három kilométeres távolságot akár hatórányi vonatozással is megtehetnénk.

A vonatnál kedvezőbb lehetőséget nyújt a vasútállomás szomszédságából induló autóbuszjárat, amely ugyan csak egy‑két órás időközökkel indulva, de húsz percre csökkenti a két város közti utazás idejét. Csodálkozni azonban itt is van módunk, hiszen a szlovákiai tömb­magyarság irányából, Dunaszerdahely­ről jövő vonatok reggeli érkezésekor vagy nem indul autóbusz, vagy csak hárompercnyi átszállási időt engedélyez, így egy átlagos utas számára gyakorlatilag akkor is elérhetetlen a csatlakozás, ha a vonat egyetlen percet sem késik. 

A törvény az törvény 

Természetesen írásunk nem egy közlekedési panaszkönyv szeretne lenni, csupán érzékeltetni akarjuk, hogy a tömegközlekedés szervezői, úgy tűnik, még az európai uniós átjárható államhatárok idejében sem látnak túlzottan nagy fantáziát abban, hogy a két, azonos nevet viselő város között folyamatos és gyakorlatias utazási lehetőséget biztosítsanak. Ennek oka nyilván az ilyen vonalak iránti igényben keresendő. S hogy miért nincs nagyobb igény? Erre talán a közelmúltban elhunyt szlovákiai magyar politikus, Szabó Rezső szavai adják meg legtömörebben a választ, aki egy beszélgetésünk során ezt így fogalmazta meg: „Tudod, a két település között csak egy kőhajításnyi a távolság. De más a törvény!“

Törvény alatt ez esetben nemcsak a paragrafusba foglalt döntések és határozatok közlönyökben megjelenő formáit értjük, hanem mindazt, ami a lakosság mindennapi életét szabályozza. A felvidéki Komárom lakosai minden hivatali ügyüket a Duna bal partján, míg a magyarországi komáro­miak ugyanezt a folyó jobb partján intézhetik. Kötelező oktatásban, munkaügyi támogatásban, nyugdíjellátásban és még sorolhatnánk, hány hivatalos kapcsolódási pontban mind‑mind csak az állampolgárságuk szerinti állam‑ és közigazgatás keretében részesülhetnek. Kivételek persze itt is vannak, de ezek inkább csak a fenti szabályt erősítik.

Önmagával határos

A gyanútlan utazó mégis felteheti a kérdést, mégis hogyan lehetséges, hogy ugyanolyan néven két város is létezik, ráadásul pont egymás közvetlen szomszédságában. Vajon nem egy önmagával határos képződményről van itt szó? És ha egy, akkor miért kettő? Hasonló helyzetről másutt alig tudunk, a legismertebb ilyen vonatkozás talán az immár össznémet főváros, Berlin helyzete volt. A várost szintén kettészelte egy folyó, a Spree, mégis egy mesterségesen felhúzott fal osztotta ketté.

Ez Európa, csettinthetnénk az ilyen, finoman szólva is meglepő megoldások láttán, és kis történelmi kitérő után magunk is megbizonyosodhatunk, hogy a két Komárommal kapcsolatos kérdéseinkhez szintén a földrészünk térképét oly gyakran átrajzoló politika adja az alapot. A Komáromokat érintő ilyen változások az elmúlt egy évszázadban háromszor is előfordultak, így érdekesnek tűnő feladat megvizsgálni, hogy a változásokat elviselők tudatában hogy jelenik meg ez a kérdés. Amit ma jobb híján ikervárosnak nevezhetünk, Komáromként nem is tekint vissza olyan hosszú múltra.

Alig több mint száz éve egyesült közigazgatásilag a Duna északi partján fekvő Komárom a déli részen fekvő, akár elővárosának is nevezhető Újszőnnyel. Az így már a Duna mindkét partjára kiterjedő város 24 évig volt egységes a Magyar Királyság ha­tá­rain belül, majd az első világháború lezártával kettészakadt, nevét azonban mindkét rész megtartotta. A bal oldal csehszlovák, a jobb magyar fennhatóság alá kerülve. Ez a helyzet nem egészen húsz évig tartott, amikor a két rész ismét eggyé vált, magyar határokon belül. Ez az állapot azonban csak nem egészen egy évtizedig állt fenn. Ez­után az egyből ismét két Komárom lett. Jelenleg, az Euró­pai Unió keretein belül a bal parton a Szlovák Köztársaság, a jobb oldalon pedig Magyarország zászlaja leng.

Száz év, nyolcvan év

Mivel az idén az ismét együvé válás nyolcvanadik évfordulójáról emlékezünk meg, kézenfekvő lenne, ha az eseményre emlékező tanulmány, konferencia vagy egyéb hivatalos rendezvény valamelyik megszólalóját kérnénk fel, hogy a kalandosnak tűnő, bár olykor inkább tragikus város‑ és országhatár‑tologatás körülményeit megvilágítsa, de attól tartunk, hogy ezzel elsősorban az okokat és a történéseket magyaráznánk, világítanánk meg. Tapasztalatunk viszont azt mutatja, hogy ilyen jellegű munka szerencsére már nagy számban láthatott napvilágot, így inkább arra voltam kíváncsi, hogy hogyan látják a jelenlegi helyzetet a nem szakemberek. Kíváncsi voltam, mit mond a cukrász, a testépítő, a szakács, a futballista, a vasúti pályamunkás, a szállodai alkalmazott és a számítógép‑szerelő. Mindazok, akikkel mindkét komáromi sétám során szóba elegyedtem.

Függetlenül attól, hogy a Duna jobb vagy bal partján osztotta meg a véleményét valaki velem, a másik oldalon levő várost „túl‑Komáromként“ említette, amit ez esetben egyszerű földrajzi helyhatározóként is felfoghatunk, amelyben a Duna mint határfolyó jelenti a viszonyítási pontot. Túl‑Komáromban szinte mindenki valamilyen szabadidős tevékenységet végez, ami leg­gyakrabban vásárlás vagy szórakozás. A bevezetőben leírtak alapján ez érthető is, hiszen például bármiféle hivatalos ügyintézésre, tevékenységre nincs túl nagy lehetőség, vagy főképp inkább ok nincsen. Többen viszont rendelkeztek olyan felmenőkkel, akik Észak‑Komáromból települtek át a magyarországi részbe, elsősorban a város első vagy második kettéválasztása után, elsősorban azért, mert magyarságukat így látták biztosabban megőrizhetőnek. Ezek az emlékek ma már inkább a túloldali temetőlátogatásokkor jelentkeznek.

A tényleges integráció várat magára

A felvidéki oldalon nyilatkozók kivétel nélkül rendkívül sérelmezték az 1989 előtti rendszer utazási korlátozását, amely során volt időszak, amikor csak évi két alkalommal léphették át az országhatárt. Jelenleg senki nem látta akadályát, hogy gyakrabban látogasson át a túloldalra, viszont egybehangzóan hiányolják a mindennapi, közös események lehetőségét. (Labdarúgó alanyom hiányolta például, hogy a két város csapata, ha már nem is alkothat egy egységet, legalább közös edzéseket tarthatna.) Egységes Komárom‑tudattal viszont nem találkoztam. Ennek okát laikus magyarázatként abban látom, hogy Komárom mint egységes város sem tekint vissza több évszázados múltra, s amint láttuk, ez alatt a rövid periódus alatt is többször megszakadt a közös egység.

Írásunk elején már foglalkoztunk az igény gondolatával. Azaz hogy van‑e igény a gyakoribb kapcsolódásra a két város(rész) lakossága között. Beszélgetéseim során meggyőződhettem arról, hogy nem az emberek igénye alapján kell az átjárás lehetőségét szorgalmazni, hanem olyan egyszeri vagy folyamatos eseményeket, lehetőségeket teremteni mindkét oldalon, hogy a komáromiak itt és ott igényeljék azt, hogy átjárásuk a mostaninál is zökkenőmentesebb legyen. Ne az igény határozza meg a körülményeket, hanem olyan körülmények alakuljanak ki, hogy az igény jelentkezzen. Ha úgy tetszik, egység helyett az integráció érvényesüljön!           

Komáromiképek
Galéria
+4 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.