Ultimátum: egy hónapot kapott Kalavská
A kormány egyelőre nem hagyta jóvá az egészségügyi reformot, de nem is zárta le a témát. Peter Pellegrini (Smer-SD) kormányfő szerint Andrea Kalavská (Smer-SD-jelölt) egészségügy-miniszternek meg kell próbálnia széles körű konszenzust kialakítani az egyes politikai pártokkal, mert ez elengedhetetlen egy ilyen kaliberű reform elfogadásához.

Ezt a kormány szerdai ülése után jelentette ki. A kormányfő szerint a kórházak csoportosítása olyan reform, amelynek nem a miniszteren vagy a kórházigazgatókon kell segítenie, hanem elsősorban a szlovákiai pácienseken. Hozzátette: a betegek nem válhatnak a politikusok túszaivá. „Egy ilyen alapvetően jó módosítás társadalmi és politikai konszenzust igényel” – figyelmeztetett a kormányfő.
Pellegrini is meg van győződve a reform szükségességéről. Úgy véli, hogy ha valaki ebben az összefüggésben a kórházak bezárásáról beszél, akkor az érzelmei irányítják, és nem az értelme.
A miniszterelnök szeptember 27-ig adott időt Kalavskának, hogy megszerezze a szükséges támogatást.
„Továbbra is él bennem a remény, hogy ez a projekt még nem veszett el, és van rá esély, hogy végül elfogadjuk” – jelentette ki a miniszter, akinek meggyőződése, hogy a szlovák egészségügynek égető szüksége van a szóban forgó reformra.
Egyben sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a kórházreform helyett többet foglalkoznak az ő lemondásával. Hozzátette: kész összehívni az összes parlamenti párt és mozgalom képviselőit, hogy megpróbálja meggyőzni őket a reform fontosságáról. Megjegyezte, jelenleg természetes módon működik a kórházak csoportosítása.
Kalavská nem hibáztatja Robert Ficót, a Smer-SD elnökét amiatt, hogy nem fogadták el az egészségügyi reformot.
Kalavská a projektet törvénymódosító javaslatként, nem pedig alkotmánytörvény-javaslatként terjesztette elő, így nem tett eleget Robert Fico, a Smer-SD elnöke korábbi kérésének. A Smer-SD korábban jelezte: az általános jogszabály formájában benyújtott reformot nem fogja támogatni. A Most-Híd ezzel szemben pozitívan foglalt állást.
Az SNS meg akarta várni a Smer-SD állásfoglalását a Koalíciós Tanács ülésén. Az ellenzéki pártok közül csak az SaS helyezte kilátásba, hogy támogatná a törvénymódosítást. A Sme rodina mozgalom akkor foglal állást, ha ismert lesz a javaslat végső változata. Az OĽaNO úgy véli, ha a Smer-SD nem támogatja a saját minisztere javaslatát, akkor Kalavskának le kellene mondania.
Fico a szerdai kormányülés előtt kijelentette: ha a javaslatot nem fogadják el, Kalavskának el kellene gondolkodnia a politikai jövőjén.