2019. augusztus 26., 19:04

Úgy tűnik, Čaputová nem rezelt be Fico és Kočner világától

Zuzana Čaputová államfő igen tárgyilagosan nyilatkozott a Mónika Jankovská igazságügyi államtitkárt illető fejleményekkel kapcsolatban – az ellenzéki sajtóból szemlézünk.

 

caputova-2.jpg
Fotó: Tasr

Ha a bűnüldöző szerveknek okuk van az államtitkár asszony mobilja iránt érdeklődni, védhetetlen, hogy továbbra is az igazságügyi tárca egyik legmagasabb posztján maradjon – mondta.

Bizonyos értelemben ez volt Čaputová első tűzpróbája, amivel a kellemetlen belpolitikai összetűzések lehetőségének egész sorát kockáztatja, írja az Aktuality.sk portál. Ha az államfő csak a semmitmondó kijelentések szintjén marad, azzal csak azt erősítette volna meg, hogy dísznek van csak a köztársasági elnöki palotában.

Megoldási javaslataiban azonban nyilvánvalóvá tette, hogy ez a slamasztika még hasznos lehet, csak megfelelően kell hozzáállni. Jankovská egyszer biztosan bukik. Az a fontos, hogy a takarítás mélyreható legyen, véli az Aktuality.sk újságírója.

 Vajon mit lép Pellegrini?

Čaputová először lépte át a formális államfő árnyékát, Peter Pellegrini pedig keresni fogja a módját, hogyan fordítsa ezt Fico ellen, írja a Postoj.sk konzervatív portál egyik kommentárjában. A portál szerint meglepetés lenne, ha közvetlenül Jankovská mobiljában valamilyen nyomra bukkannának Kočnerral kapcsolatban. Értelmes embernek ugyanis, ha valaha kapcsolatban volt a fogva tartott vállalkozóval, már nincs a tulajdonában az a mobil, amellyel vele beszélgetett. Ha létezett köztük kapcsolat (márpedig a nyomozók szerint Jankovská Kočner letartóztatásáig mintegy ezer kódolt üzenetet váltott vele), nagy a valószínűsége, hogy az végül valamilyen formában felszínre kerül. Ennek elejét venni még a főügyész-helyettes, Peter Šufliarský sem tudta.

Kočnernak tudatában volt annak, hogy megvédi őt kapcsolatainak azon félelme, hogy napvilágra kerülhet hozzá való kötődésük. Ezért is rejtegette az erre vonatkozó bizonyítékokat. Az, hogy az ügyészség ilyen módon lépett fel az államtitkárral szemben, azt mutatja, biztosak az igazukban.

Mindezt jól tudja Pellegrini is, s ez az ügy újra nyeregbe juttathatja.

Jankovská pontosan illik Fico embereinek rendszerébe, akiktől a kormányfő könnyen elhatárolódhat. Hozzáértés tekintetében érdektelen, politikai ügyességben átlagon aluli, a választók számára közömbös, sőt inkább nem szimpatikus, politikai fedezete gyenge. Ideális jelölt arra, hogy Pellegrini a leváltása ürügyén megint a Smer-reformista szerepébe vágja magát, és kicsit távolodhasson Ficótól, pár centivel közelebb húzva magához a többnyire Fico felügyelete alatt álló pártstruktúrákat – írja a Postoj.sk.

Čaputová vérfagyasztó szavai

Amit ma Čaputová mondott, az a legkeményebb vád arra a rendszerre, amely lehetővé tette, és teszi még most is a bűnözők szisztematikus védelmét, de egyértelmű és megkérdőjelezhetetlen megjelölése is azoknak a politikusoknak, akik ezt a rendszert bevezették azért, hogy abból hasznot húzzanak, és garantálják a büntetlenségüket – írja a .týždeň.sk kommentátora, Eugen Korda.

Mit jelent, amikor „mindent lehet”

A Sme napilap szerint eddig még nem volt olyan államfőnk, aki ennyire egyértelműen szemléltette volna az állam működésének elméletét. Ez azért is érdekes a napilap szerint, mert szemben áll Robert Fico kijelentésével, amit akkor tett, amikor alkotmánybíró szeretett volna lenni. Emlékezhetünk, Fico azt mondta, hogy minden politika, beleértve a legfelső választott bíróságok intézményeit is. Értsd: senki sem állhat a politika felett.

 Fico elmélete az állam működéséről azonban egyenes adásban dől meg – láthatjuk, mit jelent és hogyan végződik ez a „mindent lehet”.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.