Távozik tisztségéből a főügyész első helyettese
Jaromír Čižnár, főügyész pénteken koradélután sajtóértekezletet tartott, ahol bejelentette, hogy távozik tisztségéből első helyettese, Peter Šufliarský.
A legfőbb ügyész a sajtóértekezlet legnagyobb részében arról beszélt, hogy Igor Matovič ellenzéki képviselő csütörtöki sajtótájékoztatóján valótlanul állította, hogy Peter Šufliarský főügyészhelyettes 430 sms-üzenetet váltott Marián Kočner vállalkozóval, akit egyéb bűncselekmények mellett a Kuciak-gyilkosság megrendelésével is vádolnak.
A főügyész hosszasan indokolta, hogy az OľANO ellenzéki párt vezetője már több alkalommal is félretájékoztatta a közvéleményt és mártírként igyekezett magát beállítani. Elmondta azt is, hogy első helyettese cáfolta Igor Matovič állításait, ugyanakkor közölte, hogy Peter Šufliarský április elsejével távozik főügyész-helyettesi tisztségéből.
Čižnár elmondása szerint a főügyészhelyettes Marian K.-val folytatott kommunikációjával kapcsolatban az etikai bizottság fog állást foglalni. Ez a bizottság dönti el, hogy csupán az etikai kódex megsértéséről van-e szó, vagy fegyelmi vétségről. Čižnár ezt követően dönt a további lépésekről. Majd hozzátette: Šufliarskyval sikerült megegyezni abban, hogy a kialakult helyzetben a legjobb megoldás az lesz, ha önként lemond a funkciójáról.
Čižnár hangsúlyozta, hogy Šufliarsky nem kommunikált konkrét bűnügyekről Marian K.-val. Kizárta azt is, hogy ennek a kommunikációnak köze lenne Ján Kuciak újságíró meggyilkolásához. A beszélgetés ugyanakkor a főügyész szerint nem volt „annyira idegenszerű”, kapcsolatuk inkább barátinak tűnik. Čižnár köszönetet mondott a helyettesének az elvégzett munkáért. Hangsúlyozta, hogy Šufliarsky nem Igor Matovič nyomására távozik a hivatalából.
Čižnár bevallása szerint most intenzíven el kell kezdenie keresni az első főügyészhelyettes utódját, de egyelőre nincs ötlete, hogy ki lehetne az.
A főügyész arról is beszélt, hogy Igor Matovič, az OĽaNO vezetője, aki részleteket közölt a szóban forgó üzenetváltásból és követelte Šufliarsky távozását, hazudott a sajtótájékoztatóján. Hozzátette: az ellenzéki politikus SMS üzeneteket küldözgetett neki, melyekben ultimátumot adott Šufliarsky leváltásával összefüggésben. A főügyész ezt zsarolásnak tekinti.
– szögezte le.
Az OĽaNO vezetője csütörtökön (3. 28.) azt állította, hogy egy bizonyos személy figyelmeztette őt: ne hozza nyilvánosságra a Šufliarsky és Marian K. közötti kommunikációt,
A főügyészség szerint Anton Železník beismerte, hogy ő küldött SMS-eket Matovičnak, de ezekből a képviselő célzatosan kiragadott részeket, illetve elferdítette a tényeket.
– állapította meg Čižnár.
Šufliarsky azt követően távozik hivatalából, hogy nyilvánosságra hozták a Marian K. vállalkozóval folytatott üzenetváltását. Marian K. vállalkozó jelenleg előzetes letartóztatásban van a televíziós váltók ügyével összefüggésben. A Kuciak-gyilkosság megrendelése gyanújával is eljárás indult ellene. Ján Kuciak újságíróval együtt a jegyesét, Martina Kušnírovát is meggyilkolták.
Šufliarsky csütörtökön megerősítette, hogy 2017 januárja és júliusa között kommunikált a vállalkozóval. Šufliarsky szerint a válaszai „udvariasságról és professzionalitásról” tanúskodnak.
Peter Šufliarsky, a főügyész első helyettese, aki áprilisban távozik a hivatalából, a TASR hírügynökségnek pénteken megerősítette: továbbra is ügyészként akar tevékenykedni. Hozzátette: ő maga döntött úgy, hogy távozik. Elismerte, hogy hiba volt kommunikálni Marian K.-val, és ismét elnézést kért.
– mondta Šufliarsky, hozzátéve: azért is döntött így, hogy megvédje a családját a média támadásaitól.
Peter Šufliarsky, a főügyész első helyettese április 1-jével távozik a hivatalából. Hogy ki veszi át a helyét, még kérdéses.