Tavasszal kezdődik Esterházy János boldoggá avatási eljárása

B. Vida Júlia 2018. december 12., 19:04

Valóra válhat egy régóta dédelgetett álom. A mai napon Marek Jędraszewski, krakkói érsek átadta fr. Cebula Pawel OFM Conv., lengyel minorita szerzetesnek, posztulátori kinevezését - tudta meg portálunk, a ma7. A posztulátor a boldoggá és szentté avatási eljárásoknak a megyéspüspök vagy illetékes elöljáró által kinevezett tisztségviselője. Ő fogja koordinálni Isten szolgája, Esterházy János boldoggá avatási eljárását, vagyis az azzal kapcsolatos teendőket.

Fotó: Joanna Adamik / Krakkói Főegyházmegye

A magyarul is remekül beszélő szerzetes a ma7-nek elmondta, ez a megtisztelő feladat sok mindent foglal magába, például az Esterházy-kultusz terjesztését mind a négy országban – Magyarországon, Lengyelországban, Szlovákiában és Csehországban. A boldoggá avatási folyamat a krakkói főegyházmegye szintjén hivatalosan március 25-én indul.

„Az érsek atya kezdeményezésemre összeállítja a történelmi bizottságot – két magyar, egy lengyel és egy szlovák történészből – ,mely felkutatja Esterházy János életrajzi adatait, összes műveit, ami műveinek kiadását is jelenti egyben. A később felállításra kerülő teológiai bizottság pedig megvizsgálja ezeket az adatokat, tényeket, hogy megállapítsa, nincs-e bennük valami, ami ellenkezne Jézus Evangéliumával. A feladatunk tulajdonképpen az lesz, hogy bebizonyítsuk, Esterházy János vértanúhalált szenvedett, vagyis az életét Jézusért és Evangéliumáért áldozta fel. Tudjuk jól, hogy már az egykori börtöntársai, szlovák papok is azt mondták róla, hogy ő egy szent ember volt. Erről személyesen is meggyőződött a krakkói érsek, s ezért indítja a Vatikáni Kongregáció jóváhagyásával a boldoggá avatási eljárást” – tájékoztatott Pawel atya.

Képgalériánk:
Fotó: Joanna Adamik / Krakkói Főegyházmegye

Most tehát kezdődik a kutatás, Esterházy életének és munkásságának alapos, mindenre kiterjedő feltárása, életszentségének bizonyítása. A Vatikáni Kongregáció már engedélyezte, hogy Esterházyt az Isten szolgája címmel illessük, vagyis közösen is imádkozhatunk az ő közbenjárására és az ő boldoggá avatásáért.

„A kultusza most már közösségi is lehet, ami már önmagában is egyfajta elismerés. Később a Vatikánban fogják vizsgálni az általunk összeállított és jóváhagyott anyagot. Hogy ez mennyi ideig tart, nem lehet tudni. Mindenképpen hosszú, évekig tartó folyamatnak nézünk elébe, azért is, hogy közben mi is minél többet tanulhassunk az Isten szolgájától” – teszi hozzá.

Esterházy Krisztus követője volt

A ma kinevezett posztulátor szerint most az a legfontosabb, hogy jó legyen az összmunka azon négy ország között, sőt még Oroszországgal is, ahol Esterházy János gulág-rabszolgaságot szenvedett. Kérésünkre, hogy miként lehet erre az együttműködésre rávenni a szlovák felet, azt válaszolta, vannak már olyan szlovák testvérek, akik előítéletek nélkül nekiláttak, hogy megismerjék az igazi János igazi életét, az ő szenvedését és halálát. Így találkoztak egy igazi Krisztus követővel, tanúval. Ha összefogunk Jézussal s benne egymással, ha félretesszük előítéleteinket s megengedjük, hogy Ő gyógyítsa meg vélt vagy valós sérelmeinket, sebeinket, akkor szerinte sikerülhet. „A meg nem bocsátáson csak az ördög tanyázhat” – hangsúlyozta.

Az Egyházi Törvénykönyv szerint a boldoggá avatási eljárást az a püspök indíthatja, amelynek működési területén a jelölt született vagy meghalt. Ebben az olmützi érsek volt az egyik illetékes, hiszen Esterházy Morvaországban, a mírovi börtönben halt meg. Jan Graubner érsek átadta ezt a jogot a krakkói érseknek, aki a Vatikánhoz fordult, hogy ezt jóváhagyja. A Szentszék erre áldását adta. Ennek eredményeként indíthatja a krakkói érsekség a szentté avatási eljárást. Pawel atya szerint fontos azt látni, hogy Esterházy János elsősorban katolikus keresztény volt, és csak ezután magyar vagy lengyel, politikus vagy éppen családapa. Úgy kell rá tekintenünk, mint Krisztus követőjére és vértanúra.

„Sok embertől várok sok segítséget, elsősorban imában, de az anyagiakban is, hiszen rengeteg fordításra lesz szükség lengyel és olasz nyelvre. Könyvek kiadásával, filmek készítésével, szentképek nyomtatásával is számolni kell. A Felvidékről elsősorban dr. Molnár Imrére és az alsóbodokiakra számíthatok” – tette hozzá végezetül a frissen kinevezett posztulátor, aki a magyarországi és erdélyi minorita ferencesek elöljárója s az egri Páduai Szent Antal templom plébánosa is.

0 HOZZÁSZÓLÁS