2018. június 6., 11:57

Szombaton kiderül, mi lesz Bugárral

A Most-Híd szombaton dönt arról, hogy kit jelöl a köztársasági elnöki posztra. A pártgyűlésen emellett az önkormányzati választásokról és a párt eddigi munkájáról lesz szó.

Bugár Béla
Fotó: TASR

Bugár nem zárta ki az indulását a jövő évi elnökválasztáson. A TASR már februárban arról tájékoztatott, hogy a párton belül már többször is előkerült Bugár neve mint lehetséges elnökjelölt. Állítólag más nevekről is szó volt, például Nagy József európai parlamenti képviselőéről vagy Lucia Žitňanská volt igazságügyi miniszteréről. A párt tagjai nem akarják kommentálni az egyes neveket.

Bugár Béla pártelnök május végén azt mondta, hogy a június 9-ére tervezett pártkongresszuson derül csak ki, hogy indul-e az elnökválasztáson. „A kongresszuson fog megszületni a döntés. Ha tudnám is az eredményt, akkor sem mondanám meg“ – közölte. Arra a kérdésre, hogy alkalmasnak érzi-e magát erre a tisztségre, azt válaszolta, hogy ez nem az érzésekről, hanem a felelősségről szól.

A párt az őszi önkormányzati választásokról is egyeztetni fog. Jakab Elemér februárban azt mondta, hogy a Most-Híd alapvető célja ezeken a választásokon, hogy tíz százalékkal emelje a párt képviselőinek számát. Jelenleg 140 polgármester és 670 önkormányzati képviselő tartozik a Most-Hídhoz.

Más kérdés, hogy az elmúlt időszak politikai eseményei milyen hatással vannak a vegyespártra, amely a legutóbbi kormányválság idején is megtévesztette a választóit és szimpatizánsait.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.