Száz éve ölték meg Tisza Istvánt
Idén éppen száz éve annak, hogy 1918. október 31-én Hermina úti villájában meggyilkolták gróf Tisza István miniszterelnököt. Tisza összesen hat évig, két ciklusban állt az ország élén: 1903 és 1905, majd 1913 és 1917 között.
Európában a XIX. század végén két egymással szembenálló szövetségi rendszer létezett, az antant valamint a hármas szövetség, vagy, ahogy a háború kitörésekor nevezték: a központi hatalmak. A meglévő feszültségek ellenére a kontinensen a XIX. század második és a XX. század első felében béke honolt a nagyhatalmak között. Ez a mintegy 47 évnyi időszak boldog békeidőkként vonult be történelmünkbe, annak ellenére, hogy Európa nagyhatalmai ezekben az években is bőszen fegyverkeztek. Sajnos csak idő és a megfelelő szikra kérdése volt, mikor robban szét ez a látszólag idillikus miliő.
A felszínen mindenesetre békésnek tűnő csendbe robbant bele egy fiatal szerb diák Gavrilo Princip, a Fekete Kéz nevű szervezet egyik terroristájának revolverlövése. A többi, ahogy mondani szokták, már történelem. Az Osztrák-Magyar Monarchia trónörököse Ferenc Ferdinánd és felesége, Chotek Zsófia grófnő 1914. júniusában látogatott Szarajevóba, a Monarchia hadgyakorlata miatt. A város a K.u.K. hadsereg által hat évvel korábban annektált Bosznia központja volt, a helyi délszlávok természetesen nehezen dolgozták fel az osztrák-magyar megszállást.
A kettős gyilkosságot végrehajtó Gavrilo Princip – társaival együtt –már hetek óta szervezte a merényletet. A végzetes lövések végül 1914. június 28-án dördültek el, a főhercegi pár nem sokkal a merénylet után már halott volt. A gyilkosság hírére összeült a Monarchia legfelső vezetése, szinte egyöntetűen támogatva az azonnali hadüzenetet. Egyedül Tisza István volt az, aki ez ellen szavazott – ennyit a háborúpárti, vérszomjas Tisza legendájáról. Tisza István következetesen a magyar érdekeket tartotta fontosnak a Monarchián belül. Már akkor tisztában volt azzal, a győzelemmel semmit sem nyerhet az ország, egy esetleges vereség viszont végzetes lehet. Ma már, tudjuk igaza volt…
Bécs tehát hamarosan ultimátumot küldött Belgrádnak, követelve a bűnösök felkutatását és a terrorszervezetek felszámolását. A szerbek, maguk mögött tudva II. Miklós orosz cár támogatását, visszautasították az ultimátumot. A dominóhatás elindult, a szövetségi rendszerek mozgásba lendültek, kitört a Nagy Háború. Tisza István ezek után, mivel nem is tehetett mást, teljes erejével a háborús győzelemért dolgozott.
Tisza miután 1917-ben lemondott a miniszterelnökségről, a debreceni huszárezred parancsnokaként a frontra ment, ez sem szokványos a vezető politikusoknál. Az Egyesült Államok hadba lépésével a háború 1918-ra eldőlt, az év októberben Tisza a parlamentben elmondott beszédében már kijelentette: „ezt a háborút elvesztettük.” Az események gyorsan követték egymást, október 28-án kitört az őszirózsás forradalom, három nappal később pedig, 31-én hajnalban József főherceg IV. Károly király nevében megbízta a kormányalakítással Károlyi Mihályt. Ugyanezen nap délutánján Budapesten, az Astoria hotel mögötti szűk utcából két katonai teherautó indult a Hermina útra. A Hermina út 35. alatt található villában lakott Tisza István, feleségével és unokahúgával. Ők foglalták el a villa földszintjét, az első emeleten a ház építtetője Róheim Samu élt családjával, ezért nevezték Róheim-villának az épületet. Tiszát már ekkor sokan a háború egyik fő bűnbakjának tartották- sajnos vannak, akik még ma is ezt gondolják – így számos életveszélyes fenyegetés érte a halálát megelőző hónapokban.
Számtalan ismerős, barát, köztük az unokahúga Almásy Denise is kérlelték Tiszát, ne maradjon Budapesten, menjen el a villából, de a volt miniszterelnök hajthatatlan volt. Annyit mondott, ha keresik, akkor itt megtalálják. Nem ez lenne az első eset, hogy szembe néz a halállal – jelentette ki Tisza, akit addigra már háromszor próbálták megölni. Alig két héttel korábban például Lékai János próbálta őt agyonlőni, de a fegyver csütörtököt mondott. Lékait a Gyűjtőfogházba vitték, ahonnét az őszirózsás forradalom alatt szabadult ki, pontosan azon a napon mikor Tiszát megölték. Micsoda véletlen egybeesés.
Egy évvel korábban, 1917-ben Duczynska Ilona és a fővárosi könyvtárhálózat akkori igazgatója, Szabó Ervin szervezkedett Tisza István megölésére. Az inspirációt az osztrák miniszterelnök Karl von Stürgkh elleni, fél évvel korábbi sikeres merénylet adta. Szabó Ervin maga szerette volna meghúzni a ravaszt, hiszen, halálos beteg lévén, nem félt a büntetéstől. Súlyos cukorbetegsége miatt azonban egyik szemére már vak volt, így biztosabb volt, ha nem ő teszi meg. Duczynska május 23-án akarta végrehajtani a merényletet, de Tisza „megelőzte”, mert aznap lemondott a miniszterelnöki tisztségéről. Tisza egyébként mikor meghallotta, hogy lelőtték osztrák kollégáját, azt mondta, mindketten számítottak rá, hogy megölik őket, de ő azt hitte, hogy ő lesz majd az első.
Térjünk vissza a száz évvel ezelőtti szomorú napra. Délután öt óra felé járt, mikor a merénylők beléptek a villába, négyen-öten voltak. „Gróf Tisza Istvánt keressük!” Tisza jobbjában revolverrel fogadta őket, de nem használta fegyverét, hanem lerakta a mellette lévő kisasztalra, más források szerint a kandalló párkányára. Tisza mellett ott állt a felesége és az unokahúga is. A merénylők, miközben Tiszára fogták fegyvereiket, felszólították az asszonyokat, hogy álljanak arrébb a gróf mellől. „Maga az oka a háborúnak! Maga a felelős mindenért!”ordították. Tisza, hogy védje a nőket és magát, az egyik merénylőre támadt, a dulakodás során dördültek el a halálos lövések. Az egyik golyó a jobb hónalja alatt találta el, egy másik a hasát érte.
A nemzetben gondolkodó magyarok örök kérdése marad, vajon mi történt volna, ha Tiszát nem ölik meg, és az elkövetkezendő gyászos időkben ott áll az ország kormányánál, szembe nézve az éhes fenevadként támadó szomszédokkal?
Zárásul idézzük a jobboldali elhajlásokkal nehezen vádolható Sigmund Freudot, mit is írt egyik levelében barátjának és munkatársának, Ferenczi Sándornak:
.
