2019. január 8., 08:39

Sportutalványokat vezetne be Danko és Gönci

Jozef Gönci, az Oktatási, Tudományos, Kutatási és Sportminisztérium első, sportért felelős államtitkára hétfőn közös sajtótájékoztatót tartott Andrej Danko (SNS) házelnökkel, melyen ismertette a szlovákiai sportélet fellendítésével kapcsolatos elképzeléseit.

danko-gonci.jpg
Fotó: tvnoviny.sk

Az egyik ilyen elképzelés, melyet Danko is támogat, az önálló sport- és idegenforgalmi minisztérium létrehozása, amelynek köszönhetően Gönci szerint hatékonyabban lehetne megoldást találni a sport területén felmerülő problémákra, adekvát feltételeket lehetne biztosítani az élsportolóknak, illetve közelebb lehetne hozni a sportot a gyerekekhez.

A sportot emellett utalványok bevezetésével tennék népszerűbbé és hozzáférhetőbbé a gyerekek számára. Ezek hasonló elven működnének, mint az üdülési utalványok. A szülők 225 eurót fizetnének értük, a munkáltató pedig - egyelőre önkéntes alapon - 275 euróval járulhatna hozzá az utalványokhoz. Ez után az összeg után nem kellene sem adót, sem járulékot fizetni.

Danko elmondta: további céljuk megfelelően felszerelt sportcsarnokokat létesíteni a gyerekek, illetve az aktív és amatőr sportolók számára. Mindezt állami támogatásból valósítanák meg, az egyes városokkal és községekkel együttműködve. „Célunk, hogy az egész országban minden gyereknek lehetősége legyen a saját településén sportolni, állami támogatással” – tette hozzá az SNS elnöke.

Az Ipari Szakszervezetek Szövetsége szerint a sportutalványok bevezetése nem lenne szisztematikus lépés. Az egyes cégek ugyanis már most is biztosítanak saját szociális juttatásokat az alkalmazottaiknak. „Ebben az esetben is feleslegesen írnák elő az egyes cégeknek, hogy hogyan kell gondoskodniuk az alkalmazottaikról. Az ilyen jellegű intézkedések jelentősen csökkentik a szlovákiai vállalatok versenyképességét. A vállalkozói környezet így kiszámíthatatlanná válik. Annál is inkább, mert a kormány év közben hoz ilyen intézkedéseket, amikor a vállalatok már elfogadták a költségvetést és a gyártási tervet” – áll a szövetség állásfoglalásában, amely reméli, hogy a javaslatot nem fogadják el össztársadalmi és szakmai vita nélkül.

Branislav Gröhling, az SaS képviselője szerint az SNS sportutalványokról szóló javaslata ellentétes a vonatkozó, érvényes jogszabállyal. Az ún. sporttörvény kimondja, hogy sportutalvány alatt a 14 év alatti gyerekek szüleinek fizetendő állami támogatást kell érteni. „Az SNS ezt a terhet ismét a munkáltatók vállára tenné át, hasonlóan, mint az üdülési utalványok esetében” – tette hozzá. A párt közleménye szerint meg kell őrizni a sporttörvény által szabályozott, átlátható, az eredményeket és a teljesítményt is figyelembe vevő sporttámogatási rendszert. Az SaS ellenzi a sporttámogatások kormány általi, önkényes újraelosztását egy újonnan létrehozott alapítványon keresztül, melyet a lobbi vagy a politikai döntések befolyásolnának.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.