Spitzenkandidat Šefčovič

Maroš Šefčovič uniós biztosként olyan játszmát indított el, amelyben többet nyerhet, mint amennyit a játék kezdetén gondoltunk volna. Mikor bejelentette, hogy indul az európai szocialisták csúcsjelöltségéért, úgy tűnt, hogy több erős vetélytársa is akadhat. Végül a kalapban csupán egy név maradt, a holland biztosé, Frank Timmermansé.

Christian Kern, az osztrák szocialisták főnöke, akit sokáig a legesélyesebbnek tartottak a posztra, távozott a politikából, szintén visszavonta jelöltségét a francia Pierre Moscovici is. A jelöltállítás a múlt héten befejeződött, és a szocialisták decemberben Lisszabonban döntenek a jelöltekről.

Šefčovič elsősorban a Közép-Európa, a Baltikum, a Balkán, Ciprus és Málta szocialistáira számíthat. Az esélyesebbnek inkább a holland kollégáját tartják, aki a nyugat-európaiakra, ezek közül is elsősorban a németekre számíthat.

Maga a csúcsjelölt, a spitzenkandidat az európai politikai rendszerben nincs pontosan meghatározva. Olyan politikust neveznek így, aki valamely tagállamban EP-képviselőnek készül, és akivel úgy számolnak, mint az Európai Bizottság jövendőbeli vezetőjelöltjével.

Még ha Šefčovič Lisszabonban sikerrel is járna, akkor is minimális annak az esélye, hogy ő cserélje le az "elfáradt" Junckert, mert nehezen képzelhető el, hogy a szocialisták olyan eredményt hozzanak a tavaszi választásokon, ami a frakciót feljogosítaná a poszt betöltésére. A csúcsjelöltségbe fektetett idő és energia Šefčovič számára mégsem kell, hogy elfecsérelt legyen, hiszen a választások folyamán nő a jelölt ismertsége, és az ezzel járó politikai súly növekedése könnyen érdekes és kifizetődő posztot is jelenthet Brüsszelben.

Maroš Šefčovičnak amúgy is a nemzetközi téren elért karrier volt mindig a legfontosabb. Az Europenan Voice portál használta rá jellemzésül a „fast-track Slovak“ kifejezést, azaz olyan szlovák, aki tehetsége okán nagyon gyorsan halad előre.

Šefčovič először negyvenévesen vált uniós biztossá, úgy, hogy előtte már szekcióigazgató volt a külügyben, nagykövet Izraelben és az EU-ban. A szlovák politikai élet – szinte az egész spektrum – tehetséges profinak tartja, és olyan diplomatának, akinek minden adottsága megvan ehhez a szakmához. Azaz bír a szükséges politikai simulékonysággal. A Dzurinda-kormány idején a jobboldali politikusok többsége úgy ítélte meg őt, mint aki nézeteiben közel áll hozzájuk. Šefčovič mégis Ficóhoz csatlakozott, elkezdte hajtogatni, hogy ő szociáldemokrata beállítottságú, és végül a Smer EP-képviselői jelöltlistájának az élén találta magát.

Az európai szocialisták problémái

Šefčovičtól senki sem vitathatja el a hozzáértést, hiszen a Barroso-bizottság legjobban értékelt tagjai közé tartozott, és a brüsszeli szalonokban elismerést szerzett a levezényelt bonyolult egyezkedéseivel. Sikeresnek számítottak például a tárgyalásai az Európai Parlamenttel, vagy más intézményekkel az adminisztráció csökkentéséről, vagy az energetikai ágazatban, ahol több érdeket is figyelembe kellett vennie.

Soha nem, mint politikus lépett fel, vagy mint politikai vezető, aki hinne valamiben, aki valamilyen vízió alapján küzdene a saját érdekeiért, esetleg a választóiért.

A szocialistáknak az egész földrészen szembe kell nézniük a választói bázisuk szétesésével. Elmúltak azok az idők, amikor a munkások és a középosztály tömegeit tudták megszólítani. Ezeknek a választóknak a szemében a szocialisták beleszürkültek a többi párt közé, és azzal sem tudtak új szavazatokat szerezni, hogy olyan modern témákat is felvállalnak, mint a genderkérdés. Középszintű technokratáknak számítanak, akik csak az elitet tudják megszólítani, és a valamikori választóik azt érzik, hogy a mai szocialisták már nem az ő világlátásukat, és problémáikat képviselik.

Maroš Šefčovič, az ideálok nélküli flexibilis technokrata, mint a csúcsjelöltség egyik esélyese, tökéletesen megjeleníti ezt a problémát.