2019. október 29., 15:46

Sem az Igazságügyi Palotában, sem a Legfelsőbb Bíróságon nem találtak bombát

A kedd reggeli bombariadót követően sem az Igazságügyi Palota, sem az SZK Legfelsőbb Bírósága épületében nem találtak bombát. A Pozsony (Bratislava) II Járási Rendőrkapitányság megbízott nyomozója ezzel összefüggésben rémhírkeltés ügyében indított büntetőeljárást. A TASR hírügynökséget Veronika Slamková, a Pozsonyi Kerületi Rendőrkapitányság szóvivője tájékoztatta kedden.

rendőrségi akció
Fotó: TASR

szóvivő elmondása szerint a helyiségeket tűzszerészek vizsgálták át, de semmilyen robbanószerkezetet nem találtak. A vizsgálat délelőtt 10 óra körül ért véget.

A pozsonyi Igazságügyi Palotát, amelyben a Pozsony I Járási Bíróság és a Pozsonyi Kerületi Bíróság is székel, 12 óra után ismét evakuálni kellett egy második bombariadó miatt. Ezt Pavol Adamčiak, a Kerületi Bíróság szóvivője és Alexandra Važanová, a Legfelsőbb Bíróság szóvivője is megerősítette a TASR hírügynökségnek.

Kétszer hirdettek bombariadót a Pozsony V. Járási Bíróságon is. Emiatt el kellett halasztani Ľuboš T. volt rendőr tárgyalását, aki ellen hivatali hatáskörrel való visszaélés és személyi szabadság korlátozása ügyében emeltek vádat. A tárgyalás új időpontját a bírónő egyelőre nem tűzte ki.

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.