2019. január 27., 15:47

Šefčovič és Mistrík fej fej mellett

A Markíza TV megbízásából a Focus ügynökség felmérést végzett az államfőjelöltek támogatottságáról.

sefcovic-mistrik.jpg
Fotó: Parlamentné Listy

Eszerint Maroš Šefčovičra és Robert Mistríkre a megkérdezettek ugyanolyan arányban szavaznának – mindketten 16,6 százalékot kapnának. A harmadik helyen Štefan Harabin végzett 11,7 százalékkal. Őt Bugár Béla követné 10,1 százalékkal, majd Zuzana Čaputová 9 százalékkal. Az ĽSNS elnöke, Marian Kotleba 8,2 százalékot érne el, míg Andrej Danko (SNS) házelnök 7,8 százalékot, annak ellenére, hogy nem is indul. Milan Krajniak támogatottsága 7 százalék, František Mikloškoé 6,7 százalék, Eduard Chmelár politológusé 2,3 százalék. A többi jelölt támogatottsága nem éri el a 2 százalékot.

Ha a két vezető jelölt egyike a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökével, Štefan Harabinnal kerülne a második fordulóba, akkor a Most-Híd az ellenzéki jelöltet támogatná, ezt a párt képviselője, a törvényhozás alelnöke, Andrej Hrnčiar mondta a Markíza TV Testre szabva című vitaműsorában. Az OĽaNO elnöke Igor Matovič kijelentette, hogy ebben az esetben ő is inkább Šefčovičot választaná, mint Harabint. Mindketten úgy vélekedtek, hogy akár Šefčovič, akár Mistrík lenne Harabin ellenfele a második fordulóban, ők lennének nyertesek.

 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.