2018. november 13., 19:30

Saková: A rendőrség nagy nyomás alatt van

A rendőrségre újra hatalmas nyomást gyakorol a média a Tisztességes Szlovákiáért Mozgalom elleni névtelen bejelentésről közzétett információk kapcsán, jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján Denisa Saková (Smer-SD) belügyminiszter.

sak1.jpg
Fotó: Topky/Jan Zemiar

„Semmi különös nem történik” – így kommentálta a Tisztességes Szlovákiáért Mozgalom szervezőinek kihallgatását Milan Lučanský országos rendőrfőkapitány, és Denisa Saková belügyminiszter.

„Mint belügyminiszter sohasem avatkoztam bele egyetlen vizsgálatba sem, ez pedig ebben az esetben is így lesz. Tudatában vagyok politikai felelősségemmel kapcsolatban, és felelősségteljesen kijelenthetem, hogy minden kollégám esetében arra fogok törekedni, hogy munkájukat kizárólag a törvénnyel összhangban végezzék. A rendőrség nem lehet politika tárgya" - jelentette ki Saková.

Lučanský elmondta, hogy a rendőrségnek át kell vizsgálnia minden bűnvádi feljelentést, és mindegy hogy az milyen formában lett benyújtva. „A szabványos eljárások szerint járunk el, amelyeket a rendőrség rendszerint használ. Egyelőre csak új információk kerülnek hozzáadásra, és a nyomozó eldönti, hogy tovább cselekszik-e, avagy elutasítja a feljelentést” – mondta  a rendőrfőkapitány.

Fico videójáról is szó eset

Saková nem kívánta kommentálni Robert Fico nem rég közzétett videóját sem, amelyben az egykori miniszterelnök nemtetszését fejezte is azzal kapcsolatban, ahogy egyes médiák az önkormányzati választások eredményeit tolmácsolják. A közösségi oldalán közzétett videóban Fico komédiásoknak nevezi az újságírókat, majd azt kívánja, hogy valami „jól csapjon beléjük”.

Saková a sajtótájékoztatón elmondta, ők a belügyminisztérium képviseletében vannak jelen, és Robert Fico kijelentéseivel kapcsolatban kérdezzék meg őt magát. „Mi nem tudunk véleményt nyilvánítani az ő gondolataival kapcsolatban, ezért is jó ott magyarázatot kérni a megütközésre, ahol az kialakult” – válaszolt a kérdésre Saková.

Grendel Gábor a parlamentben foglalkozna az aktivisták kihallgatásának ügyével

Grendel Gábor, az OĽaNO képviselője a Tisztességes Szlovákiáért tüntetések szervezőinek kihallgatására reagálva összehívná a Szlovák Információs Szolgálatot (SIS) ellenőrző parlamenti bizottság rendkívüli ülését. Andrej Kiska államfő a kihallgatást megfélemlítésnek tartja. Andrej Hrnčiar (Most-Híd), a parlament alelnöke nem lát okot a pánikra.

Grendel úgy gondolja, hogy a szervezőket lehallgatták.

„Robert Fico, a Smer-SD párt elnökének legújabb kijelentései alapján megállapíthatjuk, hogy a Tisztességes Szlovákiáért tüntetések szervezőit lehallgatták és megfigyelték” – jelentette ki az ellenzéki politikus, aki a rendkívüli bizottsági ülésen világos választ vár arra a kérdésre, hogy a megfigyelésben részt vett-e az SIS. „Az SIS igazgatója korábban kijelentette, hogy a titkosszolgálatnak nincsen információja arról, hogy valaki külföldről megszervezte volna Szlovákia destabilizálását” – tette hozzá Grendel.

Ľubomír Galko, az SaS alelnöke kijelentette, hogy az ellenzéknek koordináltan kell fellépnie. „Az, hogy a tüntetések szervezőit megfigyelték-e, legitim kérdés. Engem személy szerint nem lepne meg, Robert Ficót egy nagyon veszélyes embernek tartom. Továbbra is rendelkezésére állnak olyan érzékeny információk, amelyekkel nem szabadna rendelkeznie” – mondta. Galko elvárja, hogy az ügyben Peter Pellegrini (Smer-SD) kormányfő is nyilatkozzon. „Miniszterelnökként nem dughatja a homokba a fejét” – tette hozzá.

A szervezők kihallgatását Andrej Kiska államfő megfélemlítésnek tartja. „Az efféle megfélemlítés, zaklatás, félelemkeltés és annak bizonygatása, hogy neki (Ficónak – a TASR megj.) még mindig hatalma van és képes tönkretenni embereket, megengedhetetlen. Az egész demokratikus társadalomnak tiltakoznia kell az ilyen lépések ellen” – jelentette ki újságírók előtt Kiska.

Robert Fico szerint Andrej Kiska szavai támadóak. „Az államfő durván rám és az állami szervezetekre támadt, annak ellenére, hogy a nyilatkozatában többször is elhangzott a 'tisztesség' szó. Úgy gondolom, hogy egy olyan embernek, aki a maffiával együttműködve szerzett telket, valamint nagy összegű befizetetlen adót halmozott fel, óvatosabban kellene bánnia ezzel a szóval" – mondta Fico.

A parlamenten kívüli KDH szerint ez a helyzet a társadalomra is veszélyt jelent. „Azon kívül, hogy ezekkel a praktikákkal a kihallgatott személyekre akarnak hatni, közvetetten az emberekre is hatással vannak, akik a megfélemlítés és a kétségeik miatt felhagynak a nyilvános tevékenységeikkel" – mondta Stano Župa szóvivő. „Szörnyű, hogy a NAKA együttműködik a kétségbeesett Ficóval, aki nagy valószínűséggel a választási kudarcát akarja így leplezni" – reagált a helyzetre Miroslav Beblavý, a parlamenten kívüli Spolu-občianska demokracia elnöke.

A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) vizsgálja a korrupciós bűncselekmények gyanújával tett névtelen feljelentést, amely a Tisztességes Szlovákiáért tüntetések szervezőit érinti. A névtelen feljelentés szeptember 10-én érkezett a rendőrségre. A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség a napokban beidézte kihallgatásra a Tisztességes Szlovákiáért tüntetések több szervezőjét is.
Korábban Robert Fico volt kormányfő és a Smer-SD elnöke kijelentette, hogy az aktivistákat Soros pénzeli. A párt a keddi állásfoglalásában leszögezte, hogy az állami szervek nem tettek az aktivisták ellen semmilyen aktív lépéseket. „A szervezők kihallgatásáról csak a mai sajtóhírekből értesültünk” – tette hozzá Ján Mažgút, a Smer-SD szóvivője.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.