Pozsonyban oldanák meg a Dnyeszter-menti konfliktust

2019. október 7., 12:21
ma7 | TASR

Keddtől csütörtökig Pozsonyban ülésezik az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet, ismertebb nevén, az EBESZ. A transznisztriai konfliktus megoldására összehívott tárgyalássorozat 5+2-es rendszerben zajlik.

Miroslav Lajčák -EBESZ
Fotó: TASR

A háromnapos mítingen a két érintett fél, a vitatott státuszú Dnyeszter Menti Köztársaság és Moldova, illetve Oroszország, Ukrajna, az EBESZ szakemberei, valamint az Egyesült Államok és az Unió megfigyelői vesznek részt.

A tárgyalásokat Miroslav Lajčák, szlovák külügyminiszter nyitja meg.

Idén egyébként Szlovákia adja az EBESZ soros elnökségét. A szervezet 2016-ban Berlinben, a rá következő évben Bécsben, tavaly pedig Rómában ült össze a dnyeszter-menti konfliktus feloldása kapcsán. Három évvel ezelőtt egy mindkét érdekelt fél által jóvá hagyott ötpontos direktívát fogadtak el, a pontok nagy részét azóta sikerült is a gyakorlatba átültetni.

A pozsonyi tárgyalások feladata, hogy a még nyitott kérdéseket tisztázzák, s a szakértők szerint erre minden esély megvan.

Kövesse facebook oldalunkat is!