Pellegrini: Kurz osztrák kancellár túllépi a hatáskörét
Sebastian Kurz osztrák kancellár túllépi a hatáskörét – reagált Peter Pellegrini (Smer-SD) Kurz kijelentésére, aki „minden eszközzel meg akarja akadályozni” a mohi (Mochovce) atomerőmű befejezését. Pellegrinit aggasztja a kijelentés, és leszögezte: nem engedi, hogy egy másik állam képviselője megpróbálja befolyásolni Szlovákia szuverén döntéseit. A kormányfő szlovákiai látogatásra hívta az osztrák kancellárt, ezt hétfői sajtótájékoztatóján jelentette be.
Pellegrini leszögezte, azt már megszoktuk, hogy Ausztria hagyományosan harcol az ellen, hogy bármelyik szomszédja atomerőművet építsen.
- szögezte le Pellegrini.
Emlékeztetett, hogy Szlovákiának már évtizedes tapasztalatai vannak az atomerőművek biztonságos üzemeltetésével. „Ugyanilyen biztonságos lesz a mohi hármas és négyes blokk is, ezért visszautasítom, hogy az osztrák kancellár a közösségi hálón adja tudtunkra az álláspontját” - tette hozzá a szlovák kormányfő.
Pellegrini megjegyezte, érti, hogy a kancellár a hazai belpolitikai ügyekre és az osztrák választók nézeteire reagál, neki viszont ugyanígy kötelessége védeni Szlovákia érdekeit és reagálni, ha egy másik állam képviselője „megpróbál ilyen keményen beavatkozni a mi autonóm döntéseinkbe”.
Egyúttal felkérte Sebastian Kurzot, ne használja fel ezt a témát hazai belpolitikai kampányra, és meghívta őt Mohiba. „Ugyanis nem vagyok meggyőződve arról, hogy a kancellár úr egyáltalán látott-e már valamikor közelről atomerőművet, de én nagyon szívesen körbevezetem a hármas és négyes blokk építkezésén, és biztosítom, hogy minden a legnagyobb rendben halad, sőt, túlteljesítjük a kötelező biztonsági előírásokat” - tette hozzá.
- szögezte le Pellegrini.
Sebastian Kurz osztrák kancellár hétfőn jelentette ki, kész minden eszközzel megakadályozni mohi befejezését. Állítása szerint telefonon beszélt is erről a szlovák kormányfővel és tolmácsolta neki aggodalmát.