Pellegrini: Cirill és Metód hozta el nekünk a hitet és a műveltséget
Peter Pellegrini miniszterelnök az állami ünnep alkalmából megemlékezett a két görög hittérítőről: Cirillről és Metódról. Kifejtette: ők a régi szlovák történelem legjelentősebb személyiségei közé tartoznak.

Fotó:
Cultura.hu
Tisztelnünk kell, hogy nemcsak a hitet hozták el számunkra, hanem a műveltséget is, és ezáltal az akkori világ modern társadalmai közé emeltek bennünket.”
A kormányfő szerint segítettek abban is, hogy a korabeli politikai elit jobban megértse a saját értékbeli identitását és az általuk vezetett társadalom irányulását.
Számunkra, akik követőik vagyunk, ösztönzően hat töretlen hitük a küldetésben és alakulhattak az események bárhogyan, sosem tértek le arról az útról, amelyben hittek”
– tette hozzá Peter Pellegrini.
A miniszterelnök szerint ma is egy sor olyan kérdés áll előttünk, amely Szlovákia és Európa értékbeli és politikai jövőjét illeti. Úgy vélekedett, hogy mind Szlovákiának, mind Európának igazodnia kell ennek a két személyiségnek a kulturális-etikai üzenetéhez, amennyiben a jövőben is sikeresek szeretnének lenni.
Címkék