Pellegrini: A társadalom két táborra oszlott, további kihívásoknak nézünk elébe
A szlovák kormányfő szerint, aki az önálló Szlovákia megalakulásának alkalmából mondott ünnepi beszédet, a mögöttünk lévő esztendő „a demokrácia érettségének vizsgája” volt. Hangsúlyozta, megosztott társadalomban is szükség van az együttműködésre, nagy kihívások esetén.
Peter Pellegrini rámutatott, először fordult elő a modern Szlovákia történetében olyan tragikus esemény, mint az újságírógyilkosság. Ebben a politikailag rendkívül nehéz időszakban is képesek voltunk érett állami intézkedéseket hozni, amelyekkel visszahoztuk a belpolitika stabilitását az országban, mondta.
Az esemény szerinte megosztotta a társadalmat: egyre nehezebb olyan témákat találni, amelyek összekötnek, egyes területeken egyenesen lehetetlen. Pellegrini elutasítja a berlini fal politikáját, mely a társadalom megosztásán alapul. Fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy a kormánykoalíció stabil és képes kulcstörvényeket hozni. Felhívta a figyelmet az extrémizmus és radikalizmus veszélyére is.
A kormányfő állítja, Szlovákia a gazdaság tekintetében legjobb korszakát éli. Beszélt minden idők legalacsonyabb munkanélküliségéről és a kiegyensúlyozott költségvetésről. Megemlítette az elfogadott szociális intézkedéseket, mint amilyen az ingyen ebéd az iskolásoknak, a közszférában dolgozók bérének emelése és az egészségügyi beruházásokat is szóba hozta.
Hozzáfűzte, hogy a kormány további intézkedéseken dolgozik, mint amilyen például a szülői támogatás összegének emelése és a gyermekgondozási szabadság meghosszabbítása. Pellegrini azt szeretné, ha Szlovákia szociális, barátságos és biztonságos állam lenne.
– mondta a kormányfő, hozzátéve, hogy a jövőben olyan kihívásokkal is szembesülnünk kell, amelyeknek most még nem szentelünk figyelmet. Ilyen a demográfiai fejlődés, de kihívásnak tartja a digitalizáció fejlesztését is.
Pellegrininek meggyőződése, hogy nyilvános vitára van szükség ezen kihívások ügyében, méghozzá a társadalmi szpektrum elitjének bevonásával. A dialógus hasznossága érdekében együttműködésre és egymás meghallgatására van szükség, véli. Ebben számít a médiák konstruktív hozzáállására is.
A kormányfő végül arra szólított fel, hogy a szlovákok legyenek büszkék országukra. „Szép ország vagyunk, tele rendkívül dolgos és tisztességes emberekkel. Úgy ahogy más nemzetek is büszkék országukra, nekünk is annak kellene lennünk” – tette hozzá.