Nyolc év után is indokolt Iveta Radičová rossz érzése

Nyolc év telt el azóta, hogy 2011. október 12-én Iveta Radičová kormánya elvesztette a bizalmi szavazást és megbukott. A szerző továbbra is úgy véli, a kormány bukásáért nem Richard Sulík, hanem a miniszterelnök a felelős. Mivel az elmúlt években több alkalommal is találkozott a válság szereplőivel, beleértve néhány órányi interjút a volt miniszterelnöknővel, mindenképp feigyelembe kell vennie mit mondott a válságról.

Az egyik esetben ugyanis olyan problémát nevezett meg, amely máig érvényes a mai ellenzékre. Fel is teszi a kérdést:

Jaroslav Daniška leírja Iveta Radičová egyik nyilatkozatát a kormány bukása után, miszerint:

Hipotetikus kérdés ez, de nem akkor, ha az érdekeken és a súrlódási területeken keresztül tekintünk rá, amelyek megosztják azt a politikai spektrumot, amelyet egykor jobboldalnak neveztek. A jobboldali kifejezés már rég halott, csak azok a nosztalgikusok emlegetik, akik továbbra is Fukuyama régi elmélete alapján vagy a washingtoni konszenzus dogmáinak világában élnek.

A szerző szerint félő, hogy Iveta Radičovának továbbra is igaza van, a mai ellenzéki formációk nem tanultak 2011-ből, és képtelenek lennének a kormányzásra.

Ennek első oka a Matovič jelenség. Igor Matovič egy destruktív politikus, akinek tehetsége van a személyzeti politikában. Mozgalma mindazonáltal továbbra is él. Egy évtizede, amióta a politikában van, kevés jót hozott, ám mégis képes meglepő és vonzó jelöltlistákat összeállítani. Vele nem lehet kormányozni – ezt mindenki tudja, de csak Bugár mondja ki nyíltan.

A gond az, hogy a Matovičhoz hasonlókból több van a szlovák politikában.

A második és komolyabb ok az, hogy az ellenzéki pártok még nem dolgozták fel annak a konfliktusnak az ésszerűségét, amelyet Richard Sulík vetett fel a görög adósság kérdésében. Valójában valami rosszabb történt, az ellenzéki pártok számára a külpolitika megszűnt létezni. Nem gondolnak, nem adnak megoldási javaslatokat a külpolitikai kérdésekre.

Gondolják, ezek a kérdések Szlovákiát kevésbé érintik, hiszen nincs olyan súlyunk, mit az USA-nak vagy Britanniának, de még akkora sem, mint a lengyeleknek vagy a görögöknek. De a kérdések itt vannak, és nem térhetünk ki előlük. Fel kell oldani Samueal Huntington  felvetését –

 Ez megjelenik a nemzetek és nemzetek feletti konfliktusban, az EU versus nemzeti állam, a globális és kozmopolitikai versus nemzetistslag nacionalita párhuzamban. De ugyanez jelenik meg a Brüsszel és a V4 vitájában, azaz a mi oldalunk, és a mindegyik oldal vitájában.

Sulíknak igaza volt a görög adósság és az euró kérdésében. De szemben állt nemcsak a belföldi parlamentben lévő többséggel, hanem a lényegesen erősebb szereplőkkkel is – mint az EU, a multinacionális pénzügyi intézmények vagy a nagy médik.

A mérkőzést nem lehetett megnyerni, de érdemes volt a kérdést felszínre hozni.

Ez viszont nem érvényes minden kérdésre. A migráns kvótákkal kapcsolatos vita, amint kiderült, megnyerhető. A gender-vita szintén. A kérdés az, hogy mit hoz a jövő.

A lényeg, hogy ezeket a viták nem lehet megkerülni, és ezek a kérdések a mai ellenzéket mélyen megosztja. Az egyik oldalon létezik egy progresszív szilikon világ, meg a rugalmas liberálisok, a másik oldalon pedig a nemzeti konzervativizmus, amelynek nincs tiszta képviselője.  Az egyes pártok a konzervatív véleménynek csupán egy-egy szegmensét tűzik a zászlajukra.

Jaroslav Daniška végkövetkezetése szerint az ilyen vitákat a mai széles ellenzéki koalíció csak hasonlóképp tudná oldani, mint azt tette 2011-ben.

Úgy tűnik, Iveta Radičová rossz érzése nyolc év után is fennmaradt.