Nyárasdi nyárbúcsúztató a tanévkezdés jegyében
Nyárasdon immár több éves hagyomány, hogy augusztus utolsó napjaiban vidám hangulatban elbúcsúznak a nyártól, pontosabban a nyári szünidőtől és a tanév kezdete előtt kellemes kikapcsolódást ígérő programokkal igyekeznek lélekben is felkészíteni a gyerkőcöket és a szülőket is a komoly iskolai feladatokra.

Nem véletlenül a helyi alapiskola pedagógusai a fő szervezői ennek a sok játékkal, zenével, tánccal és egyéb szórakozási lehetőségekkel tarkított rendezvénynek, amelyet az iskola udvarán és a sportpályáin rendeznek. A legkisebbektől a legnagyobbakig sokan eljöttek az augusztus 28-i akcióra, amelynek hangulatát egy képriporttal igyekeztünk felidézni.
Forrás
Fotók: Lacza Tihamér

Címkék