2018. június 16., 12:58

Növekvő extrémizmus

A Speciális Ügyészi Hivatal feladatkörét a múlt év során szélsőséges bűntettek kivizsgálásával is bővítették. A munkát három, a szervezett bűnözéssel, terrorizmussal, nemzetközi bűncselekményekkel foglalkozó ügyész végezte.

ügyészség - iratok
Fotó: TASR

Az elmúlt egy év alatt 278 bűncselekményt vizsgáltak - mondta el Jana Tökölyová, az ügyészi hivatal szóvivője. A kormány döntése értelmében a szélsőséges bűncselekmények vizsgálatára 5 ügyészi helyet határoztak meg, melyből jelenleg kettő lett elfoglalva, a további pozíciók az idén kerülnek betöltésre.

Az elmúlt év során 175 cselekményben folyt büntetőeljárás, míg 2016-ban 58 szélsőséges bűncselekményt vizsgáltak. 2017-ben 49 személyt vettek vád alá, ebből 5 esetben nyújtottak be vádiratot, 7 esetben került sor vádalkura. Legtöbbször - 62 esetben - az alapvető szabadságjogokat ellenző szervezettel szimpatizálás miatt, 28 esetben gyűlölködő motívumok használata miatt, 22 esetben pedig a szélsőségességet propagáló kiadványok miatt történt vizsgálat. Néhány esetben holokausztot tagadó, politikai rezsim, emberiesség elleni bűncselekményt éltető cselekmény, valamint szélsőséges propaganda terjesztésére alkalmas kiadványok gyártása miatt történt vizsgálat.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.