Megszakadtak a tárgyalások Druckerék és a Most-Híd között
Nem sikerült a Most-Hídnak szövetségesre lelnie a Tomáš Drucker alapította Dobrá voľba pártban.
Drucker, a Dobrá voľba pártvezére a Szlovák Hírügynökség kérdésére válaszolva elárulta, megszakadtak a tárgyalások pártja és a Most-Híd között, így a Dobrá voľba biztosan egyedül vág neki a tavaszi parlamenti választásoknak.
– közölte Drucker.
Mivel a Dobrá voľba jelezte, nem kívánnak a Most-Híd listáján elindulni, az együttműködés egyéb módjai pedig fel sem merültek – Drucker szerint nem volt rájuk idő –, így a felek megszakították a tárgyalásokat.
A vegyespárt korábban azzal kereste meg Druckeréket, hogy induljanak el közös listán, akár úgy is, hogy mindkét párt hátrahagyja korábbi nevét. A parlamenten kívüli Dobrá voľba erre mondott most nemet.