2018. június 10., 16:29

Nem kapkodják el az oktatásügyi reformot

A Nemzeti Oktatási-nevelési Program (NPRVaV) nagyon konkrét dokumentum, reformokat végrehajtani viszont nem lehet egyik napról a másikra - mondta el Martina Lubyová oktatási miniszter a köztévé vasárnapi 5 perc múlva 12 című politikai vitaműsorában.

Lubyová - oktatási miniszter
Fotó: TASR

Vitapartnere, Zuzana Zimenová azonban kifogásolta, hogy a tervezet nem megfelelően lett előadva sem a szakértők, sem pedig a nyilvánosság felé. A kormány elé terjesztett változata pedig még akciótervet sem tartalmazott - így nehéz konkrét célokat értékelni a projektben.

Lubyová szerint azonban az iskolaügyi program teljes mértékben átlátható. Tárcaközi egyeztetésre az iskolaügyi bizottság ellenzéki tagjainak kérésére nem került, akik szerint így feleslegesen elodázódott volna a tervezet nyilvánosságra hozatalának időpontja. Ennek ellenére a végleges javaslatba a tárcán belüli, valamint a többi tárca által javasolt kiegészítések bele lettek dolgozva. A Nemzeti Oktatási-nevelési Program intézkedéseit a Tanuló Szlovákia (Učiace sa Slovensko) nevű dokumentum, a kormány programnyilatkozata és az oktatás állapotáról szóló jelentés alapján dolgozták ki - tehát semmi újdonság sincs benne.

A két politikus abban egyetértett, hogy a Tanuló Szlovákia nevű dokumentum megfelelő projekt, amelyben több szakértő is részt vett, Lubyová szerint azonban eredeti formájában annak céljai nem kivitelezhetőek.

Zimenová kifogásolta, hogy az iskolaügyi minisztérium nem engedélyezte számára a program pénzügyi analízisének megtekintését. Erre az oktatásügyi miniszter csak annyit válaszolt, hogy az analízisnek még nem készült el a végleges formája, addig pedig senkinek nem hozzáférhető.

Zimenová jobb kommunikációs stratégiát is sürgetett, mert abszurdumnak tartja, hogy közvetlenül a kormány elé terjesztéskor hozzák a széles nyilvánosság tudtára a tervezet anyagát. „A szülők ne a parlamenti felszólalások alapján kapjanak információt a készülő programról” - kérte az ellenzéki politikus. Az oktatásügy vezetője erre csak annyit mondott, hogy csak a kész tervezettel szeretnének a nyilvánosság elé állni, az elkészülte után tudják kidolgozni a kommunikációs stratégiát.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.