Moszkva a könnyeknek, Pellegrini a vádaknak nem hisz
Délután három órától tartott sajtótájékoztatót Peter Pellegrini miniszterelnök, hogy reagáljon a múlt hét végén kirobbant botrányra.
Pellegrini Jankovská helyzetével kapcsolatban elmondta, ha beigazolódik a gyanú, hogy az államtitkár asszony kapcsoaltban állt Kočnerrel, azonnal reagálni fog.
Addig azonban nem kíván a vádaskodásokkal foglalkozni, nem szeretné befolyásolni a bíróságok munkáját azzal, hogy mindenféle újságcikkek állításaival foglalkozik, majd hozzátette, Monika Jankovskának magának kell értékelnie, hogy a jelenlegi szituáció mennyiben segíti őt magát és az őt jelölő pártot.
Időközben újabb részletek futottak be a sajtótájékoztatóról.
A miniszterelnök elmondta, mindössze annyi biztos információval rendelkezik, hogy a "NAKA a múlt héten lefoglalt több mobiltelefont".
– tette hozzá, majd újra a megszokott szólamokkal rukkolt elő, és felhívta az állampolgárok figyelmét, hogy ne újságcikkeknek vagy Facebook-státuszoknak higyjenek, hanem a független bíróságoknak.
A Most-Híd pár órával ezelőtt kiadott közleményében kijelentette, ha bebizonyosodik Jankovská és Kočner kapcsolata, Gál Gábor miniszter vissza fogja hívni pozíciójából az államtitkárt. Az igazságszolgáltatás munkájának megkönnyítése, s így Kočner letartóztatása is a párt törvényalkotó munkájának is köszönhető – áll a nyilatkozatban.
A szaktárca szintén mossa kezeit, ma kiadott közleményükben azt állítják, csak Jankovskán, illetve az őt jelölő párton, a Smeren múlik, hogy az államtitkár asszony lemond-e a posztjáról. Mint írják, neki, illetve nekik kell levonni a személyi és politikai következtetéseket.