Most-Híd: Tárgyalni kell a paktumellenes határozatról
A Most-Híd hajlandó lenne tárgyalni arról a paktumról szóló alternatív határozatról, amelyet Miroslav Lajčák külügyminiszter munkatársai készítettek – derül ki Debnár Klára, a Most-Híd szóvivőjének nyilatkozatából. Lajčák szerint ez az új határozat több szempontból jobb, mint az, amelyet az SNS akar elfogadtatni. A Most-Híd szerint Lajčák határozatának vannak olyan részei, amelyek fontosak lehetnek.
– áll a párt álláspontjában. A Most-Híd meggyőződése szerint a legjobb megoldás a tárgyalás.
Az SNS ragaszkodik a határozatához, amelynek értelmében a parlament arra kérné a kormányt, hogy utasítsa el a migrációs paktumot. Danko pártja Szlovákia marrákesi részvételét is elutasítja. Lajčák nem ért egyet velük, meggyőződése, hogy az országnak ott kellene lennie és állást foglalnia.
– mondta Lajčák, aki elmondása szerint már eljuttatta a tervezetet a kormányfőhöz.
Lajčák azt is mondta, hogy amennyiben a parlament elfogadja az SNS határozatát, lemond. Ezt azzal magyarázta, hogy ha a parlament kizárja a szlovák diplomáciát a világméretű migrációról való tárgyalásokból, arra adekvát módon kell reagálnia, azaz a külügyi tárca éléről való távozással.
– mondta.
Az SNS szerint Lajčák lehetséges lemondása csak zsarolás, és szerintük nem kellene belemenni a külügyminiszter játékába. Lajčák viselkedését elítélik, és remélik, hogy Peter Pellegrini kormányfő (Smer-SD) és Robert Fico, a Smer-SD elnöke lépéseket tesznek az ügyben.