2019. augusztus 19., 17:40

MKP-Híd: augusztus végéig megszületik a döntés az esetleges együttműködésről

A két párt küldöttsége a Most-Híd székházában tárgyalt.

menyhárt_bugár
Fotó: TASR

A pártok küldöttségei több mint két órán keresztül tárgyaltak.

Megállapodás nem született,

de a találkozót követő sajtótájékoztatón Őry Péter és Ravasz Ábel megerősítették, hogy augusztus végéig lezárják a tárgyalásokat. Őry hozzátette, azokról a kérdésekről, amelyekben nem született megállapodás a ma esti elnökségi ülésen tárgyal az MKP. Hasonlóképpen a Híd is megtárgyalja az MKP feltételeit.

Ravasz Ábel a közös indulást illetően meglehetősen szkeptikusan nyilatkozott, úgy fogalmazott: nem tudja garantálni a két párt megállapodását.

A megállapodás személyi kérdéseken bukhat meg, hiszen a sajtótámadások kereszttüzébe került Bugár Béla korábban bejelentette, csak abban az esetben mond le pártelnöki pozíciójáról, ha ezzel a Most-Hidat segíti.

A tárgyalás során a két párt küldöttségének, amelyben az MKP részéről Menyhárt József országos elnök, Őry Péter OT-elnök, illetve Farkas Iván és Agócs Kőrösi Ildikó alelnökök, illetve a Híd részéről Bugár Béla pártelnök mellett Ravasz Ábel és Jakab Elemér vettek részt, főleg technikai kérdésekről sikerült megállapodnia.

Nyitva maradtak olyan kardinális kérdések, mint a listvazető személye, illetve a jelöltek aránya a közös listán.

Debnár Klára, a Híd szóvivője megkeresésünkre elmondta, a párt eredetileg szeptemberben tartotta volna soros OT-ülését és kongresszusát. Arra a kérdésre, hogy ez az időpont a tárgyalások erredményének tükrében megváltozik-e, a szóvivő nem tudott válaszolni.

Králik Róbert, az MKP szóvivője megerősítette, hogy a párt Országos Elnöksége még a mai napon tárgyal.

A tanácskozás a késő esti órákig elhúzódott.

KORÁBBAN:

„Küldöttségünk részt vesz a tárgyaláson, és az alapján dönt a továbbiakról, hogy milyen magyarázatot kap azokra az aktuális kérdésekre, amelyek most a társadalmat és a mi közösségünket is foglalkoztatják” – közölte a tárgyalásokat megelőzően Králik Róbert, az MKP sajtótitkára Marian Kočner üzenetváltására utalva, amelyben Bugár Béla, a Most-Híd elnöke is említve van.

A választáson való közös indulás fontos az MKP számára, de a tisztességes politizálás ennél is fontosabb"

-fogalmazott Králik Róbert.

Debnár Klára, a Most-Híd szóvivője úgy nyilatkozott:

„Mindkét félnek lesz módja nyilatkozni az aktuális témákkal kapcsolatban is”.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.