2019. április 12., 13:29

MKP: a szimbólumok szabad használata a demokrácia mértékét jelenti - VIDEÓVAL

Petíciót indított a Magyar Közösség Pártja azzal a céllal, hogy a Szlovákiában élő összes nemzeti közösség szabadon használhassa saját szimbólumait – közölték a párt vezető politikusai mai, pozsonyi sajtótájékoztatójukon.

sajtáj_04-12
Galéria
+4 kép a galériában
Fotó: Bodó Károly

Menyhárt József, az MKP elnöke a sajtótájékoztató elején hangsúlyozta, lejárt a kibeszélések és mutogatások ideje, cselekedni kell.

A nemzeti közösségek szimbólumainak szabad használatát törvényileg is biztosítani kell,

és minden hasonló jellegű korlátozást, szankcionálást, el kell törölni a szlovák jogrendből.

 

Fotó:  Bodó Károly

„A MKP ebből a célból petíciót indít, hogy ne pusztán a jelenlegi módosítás legyen eltörölve, hanem előrelépés is történjen ezen a területen, és elégséges aláírás összegyűjtését követően a kormányzat kénytelen legyen a kérdéssel foglalkozni” – mondta Menyhárt József.

Őry Péter, az MKP OT elnöke kiemelte,

április 12. egyben a felvidéki magyar kitelepítettek emléknapja is, amely a második világháború utáni jogfosztottságunkra mutat rá.

 

Fotó:  Bodó Károly

A mai napon az MKP által indított petíció egy olyan jogfosztottsági állapotot igyekszik majd visszafordítani, amely a mai napig befolyásolja a magyar közösség életét. A nemzeti jelképek szabad használata az egyes nemzeti közösséggel számára az országon belül természetes jognak kell lennie – hangsúlyozta Őry.

 

Berényi József elmondta, ez a petíció törölni kívánja azt, amit annak idején április 12-i kitelepítések kapcsán indított vonatindulások a felvidéki magyarok számára jelentettek. A szimbólumok használata a szabadság jelét, a szabadság mértékét is jelenti az adott országban – hangsúlyozta Berényi.

Több mint 10 ezer aláírás elérése a cél

Mint ismeretes, a 10 ezer aláírást meghaladó petíciós ívnél a törvény értelmében a belügy-, kulturális, és oktatási minisztérium köteles tárgyalni a törvénymódosításokról és új törvény beterjesztéséről az adott petíciós bizottsággal.

A petíció célja, hogy a Szlovákiában élő összes nemzeti közösség szabadon használhassa saját szimbólumait.

Nemzeti szimbólumaink, a zászlóhasználat, a himnuszéneklés nemzeti identitásunk megőrzését és megélését jelentik. Ezek tiltása nemzeti önazonosságunkkal szembe mennek. A jelenlegi petíció a zászlóhasználatra is vonatkozik, mivel ha a nemzeti szimbólumokról beszélünk, abba beletartozik a trikolór vagy a zászlóhasználat is – hangzott el a sajtótájékoztatón.

"A korlátozások, amelyeket az ún. himnusztörvény megfogalmazott, ráirányították a figyelmet arra, hogy a nemzeti kisebbségek ebben az országban, hogyan használhatják saját szimbólumaikat. Kiderült, hogy csaknem sehogy" - ismertette Berényi.

 

Fotó:  Bodó Károly

Horony Ákos jogász, a petíciós bizottság tagja kiemelte, az MKP által indított petíció elsődleges célja az, hogy a párt szakértői szinten beléphessen a jogalkotási folyamatba, ezért szólítottak meg a petícióval három minisztériumot, mivel a nemzeti szimbólumok használatának szabályozása három szakterületet is érint. A legcélszerűbb lenne elérni, hogy a kisebbségek jogállását egy olyan törvény szabályozza, amely magába foglalja a nemzeti szimbólumok használatának rendezését is. 

A petíciós bizottság elnöke Berényi József. A bizottság tagjai továbbá: Őry Péter, Bárdos Gyula, Géresi Róbert, Józsa Mónika, és Horony Ákos.

A mai napon elkezdik az egyes régiókban az aláírások gyűjtését. A petíciós íveket különböző rendezvények során is alá lehet írni.

„A tisztességes szlovákiai társadalomban a szimbólumok szabad használata is demokrácia mértékét jelenti” – zárta beszédét Berényi.

sajtáj_04-12
Galéria
+4 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.