Mit hozott nekünk az első világháború vége?

A vitavezető Tatiana Wenclová volt, aki bevezető kérdéseivel visszanyúlt az első világháborúhoz vezető okokig.

Dušan Kováč rögtön a beszélgetés elején leszögezte, elveti azt az álláspontot, mely alapján az első világháború a szarajevói merénylet miatt tört volna ki. Simon Attila szerint a háború kitörésében valamennyi hatalom érdekelt volt, nem csupán azok, akik utána felelősként voltak megnevezve.

„Sokáig lehetne sorolni, hogy Oroszország, Franciaország, Németország, Szerbia vagy éppen az Osztrák-Magyar Monarchia miért akart háborút. Azt gondolom, hogy ez a világ abban az időben a háború nélkül is egy nagy változáson ment volna keresztül, hiszen a 19. század vége, a 20. század eleje olyan időszak volt, amelyben megváltozott a – sok szempontból szabadabbá váló – emberek gondolkodása. A szabadság mindig bizonytalansággal is jár. Az általános választójog bevezetése vagy a nők emancipációja az egész világot megváltoztatta; a politikusok számára viszont az állandóság a megfelelő. Gondoljunk arra, hogy az első világháború milyen újításokat hozott a haditechnikában, vagy hogy hogyan érintette a háború a hátországot.

A politikusokat is meglephette az, ami történt” – mondta az immáron Jedlik-díjas Simon Attila.

A szlovák történész véleménye szerint annak ellenére, hogy az akkori Oroszország, Németország, Törökország és az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlásáról beszélnek, igazándiból csak a Habsburg Birodalom volt az, amely ténylegesen felbomlott és megszűnt, hiszen Törökország már a balkáni háborúk alatt is nagy veszteségeket szenvedett, a háború után mégis megőrizte jelentőségét, ahogy a területvesztései ellenére Oroszország és Németország is az európai történelem alakítói között maradt.

Dušan Kováč hangsúlyozta azt az érdekességnek számító tényt is, hogy a világháborúból győztesként kikerülő nagyhatalmak nem a – már nem létező – monarchiával írták alá a békeszerződést, hanem az utódállamaival, Ausztriával és Magyarországgal. Szerinte ez a mai napig traumaként hathat.

Mindkét történész egyetértett abban, hogy az államhatárok és a területveszteségek kérdése mellett ugyanolyan fontos beszélni az állampolgárok életéről, azok életkörülményeinek változásáról. A beszélgetés során felmerült a lojalitás kérdése is, hiszen több százezren találták magukat egyik napról a másikra a Magyar Királyság helyett a Csehszlovák Köztársaságban. Simon Attila úgy vélekedett, hogy nem érvényesült a sokszor hangoztatott etnikai elv, a magyar-csehszlovák határt alapul véve; a békekonferenciára ugyanis csak a győzteseket és a győztesnek nyilvánított új államokat hívták meg.

„Amikor 1919 februárja és májusa között érdemi viták folytak a békekonferencia különböző bizottságaiban, akkor csupán a csehszlovák félnek volt joga beadványokat, memorandumokat intézni a békekonferenciához, érvelni a saját igaza mellett. Ugyanezt a lehetőséget a másik fél nem kapta meg. A stratégiai, gazdasági elvek döntöttek. Az egyik legfontosabb tényező a Duna volt, ettől keletre elsősorban a vasút jelentette a rendezőelvet. Ipolyság esetében is az utóbbi érvényesült, ugyanis eredetileg az Ipoly folyó képezte volna a határt, de a vasútállomás miatt Csehszlovákia kapta meg ezt a részt” – vélekedett Simon Attila, majd hozzátette: „Igaz, hogy sosem szabad misztifikálni az etnikai elveket, de mivel a 20. század első felében éles nyelvhatár rajzolódott ki, ezért igenis meghúzhattak volna egy jobb etnikai határt is.”

Tény, hogy a magyar küldöttség csak akkor szólhatott hozzá az eléjük terjesztett béketervezethez, amikor már érdemi változtatásokra nem volt lehetőség.

Simon szerint racionális elvek alapján húzták meg az új határt, hiszen a döntéshozók Csehszlovákiát vélték jövőbeli szövetségesüknek, így inkább az volt az érdekük, hogy a vitás kérdésekben az újonnan létrejövő államot támogassák. A Versailles-i rendezésnek véleménye szerint mégsem mi voltunk a főszereplői, mivel a győztes hatalmak számára az egyik legfontosabb stratégiai cél Németország meggyengítése volt.

A szakértők egyetértettek abban is, hogy a nagy politikai történéseket az emberek többsége sokszor a saját egzisztenciáján keresztül ítéli meg:

Akik egzisztenciálisan az államfordulat vesztesei voltak, az új állam ellenségei lettek, a nyertesek viszont könnyebben váltak az új állam támogatóivá” – foglalta össze Simon Attila, aki felhívta a figyelmet a két államalakulat kontinuitására is: „Ha megnézzük az első csehszlovák kormányt, akkor azt látjuk, hogy talán három-négy ember kivételével a monarchia ideje alatt mind magas pozícióban voltak. Ott ültek a bécsi birodalmi és a prágai tartományi gyűlésben.”

A témához több érdeklődő is hozzászólt, kérdéseket tettek fel a történészeknek, s az inspiráció hatására a zsinagóga udvarán még órákkal később is Benešről, Masarykról, Clemenceau-ról és Kun Béláról beszélgettek…