2019. augusztus 27., 16:38

Menyhárt József: a koalíció elutasítása rossz hír a felvidéki magyar közösségnek - VIDEÓVAL

A felvidéki magyar közösség számára rossz hír, hogy a Most-Híd elutasította a választási koalíció létrehozását a Magyar Közösség Pártjával, de az MKP így is mindent megtesz annak érdekében, hogy jövő évi parlamenti választásokon megugorja a bejutáshoz szükséges 5 százalékos küszöböt - jelentette ki keddi pozsonyi sajtótájékoztatóján Menyhárt József. 

ory--menyhart-1.jpg
Médialapozó
Fotó: Bodó Károly

Menyhárt József, az MKP elnöke elmondta, nagyon sajnálja, hogy tegnap a Most-Híd elnöksége 37 nemmel elutasította a közös magyar képviselet lehetőségét. Mint hozzátette, a közeljövő mutatja majd meg, hogy ki jön ebből jól ki, s ki rosszabbul, egy azonban biztos: a fekete leves még hátravan, és a felvidéki magyar közösségnek lesz nehezebb a dolga, hiszen a megosztottságunk továbbra is megmarad.

Több szakaszban tárgyaltunk, és úgy érezzük, mi mindent megtettünk, hogy megállapodjunk. Mi nem magyarázzuk a bizonyítványt. Azért ragaszkodtunk végig az 50%-os arányhoz a tárgyalások során, hogy egyrészt a ránk adott voksokat hatékonyan megjelenítsük, másrészt azért, mert a civil szféra részére is szerettünk volna arányosan helyeket biztosítani. Ezt fontosnak tartjuk a továbbiakban is

- mondta el Menyhárt József.

 

 

Fotó:  Bodó Károly

A pártelnök szerint az MKP számára most az az elkövetkezendő feladat, hogy felmérjék, milyen kondícióban van a közösség és hogy regionálisan kik azok a hiteles személyek, akik képviselhetik a magyar közösség érdekeit.

Mindent megteszünk annak érdekében, hogy megtaláljuk azokat a partnereket, akikkel együtt képesek leszünk az öt százalékos küszöböt megugorni

- hangsúlyozta az MKP elnöke.

 

Fotó:  mkp

Menyhárt József kifejtette: az MKP-t most jelöltállító konferenciák sora várja, és mint ahogy eddigi terveikben is ez szerepelt, úgy a jövőben is szeretnék bevonni a civil szférát is a magyar érdekképviselet megteremtésébe. A felvidéki magyarságot leginkább a további megosztottság károsíthatja, ez a veszély egyre fenyegetőbb, mondta el az elnök.

 

Őry Péter, az MKP Országos Tanácsának elnöke elmondta:

Az MKP a Híddal folytatott tárgyalások során végig a partneri, az egyenjogú és az egyenrangú viszony megteremtésén fáradozott. Erről szólt az 50:50 százalék is. A Híd döntésével a magyar közösség parlamenti jelenlétének kérdése került veszélybe. Úgy gondolom, hogy azoknak van ma helye a társadalmi életben, akik összefogni akarnak, és nem megosztani, széthúzni. Ha továbbra is a felaprózódás irányába fogunk menni, akkor ebből nagyon komoly gondok lesznek - nemcsak most, hanem az elkövetkezendő években. Ezt jó tisztán látni.

 

 

 

Fotó:  mkp

Hozzátette:

Mi nyitottak vagyunk az együttműködésre mindenkivel, aki ma hajlandó az együttes magyar közgondolkodásban részt venni, kezdve a civil szférától egészen a volt politikusokig mindenkivel. A közös nevező tehát éppen a magyarság iránti elkötelezettség. Lehetnek más-más elvi, filozófiai, politikai nézeteink, de egy dologban mindenképpen ki kell egyeznünk, ez pedig a magyar közösség összefogása

 

 

ory--menyhart-1.jpg
+4 kép a galériában
Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!