Megvan a kompromisszum: Ursula von der Leyent jelölik az Európai Bizottság élére
A német védelmi minisztert, Ursula von der Leyent látnák szívesen az EU-s állam- és kormányfők Jean-Claude Juncker utódjaként az Európai Bizottság élén.
Ahogy arról diplomáciai forrásokra hivatkozva korábban írtunk, Ursula von der Leyen német védelmi minisztert jelölik az EU-s állam- és kormányfők az Európai Bizottság új elnökének.
Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke este hét után írta ki a Twitterére, hogy három napig tartó tárgyalások után végül sikerült megegyezniük az EU legfontosabb intézményeinek vezetőiről.
Kedden este egy rövid időre újból fel kellett függeszteni az EU-csúcsot. A Politico szerint lényegében Németországon kívül a többi vezető már hajlott Von der Leyen megszavazására - azonban meglepő módon Merkelnek kellett kivárnia, mivel
a német nagykoalíciós partner szociáldemokraták hevesen ellenezték a védelmi miniszter bizottsági elnöki kinevezését.
Martin Schulz volt EP-elnök, SPD-s politikus a Spiegelnek a leggyengébb német miniszternek nevezte Von der Leyent. „Úgy tűnik, ez a teljesítmény elég, hogy valaki a Bizottság elnöke legyen."
A hírek szerint a visegrádi országok egységesek voltak abban a tekintetben, hogy a legmegfelelőbb jelölt a német Ursula von der Leyen védelmi miniszter lenne az uniós bizottság elnöki posztjára.
Körükben teljes az egyetértés arról is, hogy Frans Timmermans szociáldemokrata politikus nem elfogadható a pozícióra - mondták.
Az Európai Tanács megállapodása szerint a Bizottság elnökének a német néppárti Ursula von der Leyent javasolják, az Európai Tanács elnökének a belga liberális miniszterelnököt, Charles Michelt választották, a külügyi főképviselőségre a spanyol szociáldemokrata Josep Borell a jelölt, az Európai Központi Bank elnöki pozíciójára pedig a francia Christine Lagarde.