Matečná nemtetszését fejezte ki Čaputová Kínát bíráló kijelentései miatt
Gabriela Matečná (SNS) földművelésügyi miniszter nemtetszését fejezte ki, amiért Zuzana Čaputová államfő az emberi jogok megsértése miatt bírálta Kínát.

„Rendkívüli erőfeszítést tettünk, hogy a Szlovák Köztársaság tejtermékeket exportálhasson Kínába. Nem örülnék, ha bármelyik közjogi méltóság a kijelentéseivel veszélybe sodorná ezt az ígéretesen fejlődő kereskedelmi együttműködést, mert ezáltal szlovákiai munkahelyek is veszélybe kerülnének. A szlovák állami vezetők feladata az, hogy a szlovák vállalkozóknak kinyissák az ajtókat külföldön, nem pedig, hogy bezárják” – figyelmeztetett Matečná.
A tárca rámutatott: Kína kulcsfontosságú globális szereplő, Szlovákia számára pedig fontos üzleti partner. A tejtermékeken kívül autókat, gépipari termékeket és elektronikai cikkeket is exportálnak a távol-keleti országba. „A szlovák kormány baráti kapcsolatra törekszik Kínával, nem kíván konfrontálódni” – szögezte le Matečná.
A TASR állásfoglalást kér Zuzana Čaputová államfőtől.