Májusban emelnék a parlamenti képviselők fizetését
A politikus a politika logikájából kiindulva ráharap egy politikai szlogenre, és azt, ha kell, ha nem, mindenre ráhúzza. Így történt tehát, hogy karácsony előtt nem egyeztek meg a saját fizetésükről, ezért az egész ügyet úgy kommunikálták, hogy a fizetésüknek is – mint sok más dolognak az országban – „rendszerszintű megoldásra” van szüksége.
Tették ezt azért, mert mégis csak fárasztó dolog évről évre szavazni saját jussukról, mikor erre egy kényelmes modell is kialakítható. Ennek alapján aztán évről évre növekedhet a fizetésük, anélkül, hogy a közvélemény kedélyeit borzolnák évente ezzel a felesleges szavazással. A tervek szerint a fizetésekre tavasszal térnének vissza.
A rendszerszintű változást azzal bizonyítanák, hogy a fizetések kiszámolásának alapja, ezentúl nem az átlagbér lenne, hanem a fizetések mediánjára tennék át – azaz, arra a kereseti összegre, amely a fizetésből élőket két csoportra osztja. Ez valamivel alacsonyabb, mint az átlagbér, de a hosszútávú "csontnélküli" bérfejlesztéshez talán érdemes ezt az áldozatot bevállalni.
A rendszerszintű változás további részlete, hogy a képviselők átalányban kifizetett költségtérítését az alapbérhez kapcsolnák, és ezen rész után is befizetnék a kötelező járulékokat, nem úgy mint volt az gyakorlatban mostanáig.
A koalíciós képviselők egyelőre nem közöltek részleteket a javaslatból. Egyelőre találgatások folynak, és várhatóan a nyártól életbelépő fizetésmódosítás 100 és 300 euró közti fizetésemelést fog jelenteni parlamenti képviselőinknek.