Magyarul tanulnak az állami hivatalnokok Szlovákiában

ma7 2019. május 20., 19:24

Május végén indul az állami alkalmazottak nyelvi kompetenciájának bővítésére irányuló képzés, amely során az érintett kerületi hivatalok dolgozói a magyar és a ruszin nyelvet fogják elsajátítani – ismertette a Kisebbségi Kormánybiztos Hivatala közleményében.

Fotó: TASR

Bukovszky László kisebbségi kormánybiztos kifejtette, a képzés a magyar-szlovák és ruszin-szlovák kétnyelvű, adminisztratív jellegű kompetenciák fejlesztésére irányuló program része.

Az előreláthatólag egy hónapig tart majd, a kommunikációs és szónoki képességekre, a kétnyelvű hivatalos levelezésre, valamint a fordítások helyesírására és módszertanára irányul az érintett kerületekben.

Kevés a kisebbségek nyelvét beszélő hivatalnok

A magyar nyelv elsajátítását célzó kompetenciaképzés elsőként Vágsellyén, Galántán, Szencen, Érsekújvárban, Komáromban és Dunaszerdahelyen indul. Majd szeptemberben folytatódik Rimaszombaton és Rozsnyón.

Így összesen 59 hivatali alkalmazott esetében javulhat majd a magyar nyelv ismerete. Ehhez ősszel következő nyolc hivatalnok társul, akik a nyelvi kompetencia bővítésére irányuló képzést ruszin nyelven fogják abszolválni.

Bukovszky emlékeztetett, habár a kisebbségi nyelvi jogok érvényesítése javuló tendenciákat mutat, a hivatali ügyintézés területén az eltérő szakterminológia és a hiányzó kétnyelvű nyomtatványok mellett, továbbra is problémát jelent, hogy kevés a kisebbségek nyelvét is beszélő hivatalnok. A nyelvi képzés így segíthet elhárítani az akadályokat az anyanyelvhasználati jogok érvényesítése útjából.

„A hatékony és nyitott közigazgatásnak minden állampolgárt egyformán kell szolgálnia, s ebben a nyelv nem képezhet akadályt. A polgárok joggal várhatják el, hogy a hivatalnokok nemcsak a szűkebb hatáskörükben lesznek a segítségükre, hanem a segítőkészséget a lehető legtágabb értelemben természetesnek veszik. Ez a lépés segít ennek megvalósításában, remélem, hogy a jövőben az állami alkalmazottak ilyen jellegű képzése a többi tárca számára is természetessé válik” – hangsúlyozta Bukovszky.

 

0 HOZZÁSZÓLÁS
HIRDETÉS