Lehetőség, amelyről sok szülő talán nem is tud: ne hagyja elveszni a 275 eurót!

ma7 2019. augusztus 13., 14:43

Az üdülési utalvány felhasználható a gyermekek táborozására, beleértve a nappali táborokat is.

Fotó: Szvorák Emese

2019. január 1-től Szlovákiában a dolgozók felhasználhatják a belföldi helyszínekre szóló üdülési utalványt. A 49-nél több alkalmazottal rendelkező cégek az új évtől kötelesek belföldi helyszínekre szóló üdülési utalványt biztosítani alkalmazottaiknak. Ezek értéke a maximum 500 euróig terjedő indokolt költségek 55 százaléka, évente 275 euróig terjedően. Az utazási utalványra azok az alkalmazottak jogosultak, akik az adott cégnél már legalább 24 hónapot ledolgoztak, s az üdülés helyszínén legkevesebb két éjszakát töltenek el.

Fotó: Szvorák Emese

Tudják, hogy az üdülési utalvány felhasználható, fordítható gyermekeinek táborozására, beleértve a nappali táborokat is?

Sok szülő erről a lehetőségről nem tud, amely érvényes az alapiskolát látogató tanulók számára, valamint a 8 éves gimnáziumok tanulói részére tanulmányaik első négy évében.

Klasszikus táborok mellett a juttatás fehasználható a nappali táborok esetében is. Itt nincs olyan megkötés, hogy legkevesebb két éjszakát kell eltölteni az üdülés helyszínén.

A juttatás azon szülőkre is érvényes, akik a gyermeket örökbe fogadták, s egy háztartásban élnek vele.

Képgalériánk:
Fotó: Szabados Kati

Milyen feltételek mellett igényelhető a gyermek részére az üdülési utalvány?
  • a gyermek alapiskola tanulója, vagy a nyolc osztályos gimnázium első négy évfolyamának diákja 
  • érvényes a többnapos nyári tábor esetében, melyet különböző szervezetek, sportklubok, cserkészek, civil szervezetek szerveznek
  • a hetes nappali táborokra is érvényes, ahol a szülő reggel beadja gyermekét és a munka befejeztével  érte megy
  • az utalvány érvényes valamennyi iskolai szünetben szervezett aktivitásra, így a sítáborokra is, melyet az iskola szervez diákjainak a tanítási szünet időtartama alatt
Forrás: pluska.sk
0 HOZZÁSZÓLÁS