2019. március 20., 13:16

Leállították a TANAP új látogatási rendjének jóváhagyási eljárását

Sólymos László (Most-Híd) környezetvédelmi miniszter leállította a Tátrai Nemzeti Park (TANAP) új látogatási rendjéről szóló javaslat jóváhagyási eljárását.

téli képek_Tátra
Fotó: Vysoké Tatry - FB

„A legrégebbi nemzeti parkunk látogatási rendjének elsősorban a természet védelmét kell szem előtt tartania, ugyanakkor viszont modernnek és átláthatónak kell lennie, továbbá meg kell felelnie a nemzeti parkba látogatók igényeinek is” – mondta Sólymos, miután találkozott az Aj my sme Tatry kezdeményezés képviselőivel, akikkel megvitatta a tervezettel kapcsolatban tett észrevételeiket.

A tárca közleménye szerint a javaslatokat beépítik majd a TANAP látogatási rendjének eredeti tervezetébe, melyet ezt követően a lehető legrövidebb időn belül el fognak fogadni.

Az új látogatási rendről szóló javaslat, melyet a TANAP igazgatósága készített, eredetileg több változtatással számolt. Változott volna például a szezonális lezárások időtartama, ezen kívül korlátozásokat vezettek volna be a hegymászók és a kutyások számára, illetve szabályozták volna a geocaching-et is. A tervezetet az említett kezdeményezésen kívül bírálta a szlovák hegymászók egyesülete (JAMES), több más sportág képviselői és az Ombudsman az Állatok Jogaiért kezdeményezés is.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.