Leállították a mohi atomerőmű első blokkját
A Szlovák Villamos Művek (SE) április 6-án leállította a mohi atomerőmű első blokkját (EMO1). 2019-ben ez volt az első ilyen jellegű tervezett leállás. Erről a Szlovák Villamos Művek tájékoztatott.
Az SE szerint az erőmű első blokkját már 19. alkalommal állították le. A leállás időbeosztása szerint kicserélik a nukleáris tüzelőanyag egy részét, ellenőrzik a vészriasztó rendszereket, illetve átalakítják és tökéletesítik a többi rendszert is. Például az atomerőmű szeizmikus ellenállását biztosító, évek óta tartó munkálatokról van szó, amelyeket csak a blokk leállítása idején lehet végezni. Az SE szerint a leállás ideje alatt 4300 munkát kell elvégezni, amelyen körülbelül 1000 ember fog dolgozni.
Az SE egyúttal azt is jelezte, hogy 2019. első felében az apátszentmihályi atomerőmű (EBO) negyedik, majd a harmadik blokkját is le fogják állítani. Őszre tervezik a mohi atomerőmű második blokkjának (EMO2) a leállítását.
A Szlovák Villamos Művek Szlovákia legnagyobb villanyáram-előállítója. A társaság két atomerőművet, 31 vízerőművet, két széntüzelésű erőművet és két naperőművet működtet.