2019. február 9., 16:43

Kresák ŠTB-s gondja jól jön Ficónak

A hét kérdése minden bizonnyal az, tudatosan együttműködött-e Peter Kresák, a Most-Híd képviselője és alkotmánybíró-jelöltje a titkosszolgálattal, avagy sem.

Peter Kresák
Fotó: TASR

Történt ugyanis, hogy Igor Matovič, az ellenzéki OĽaNO elnöke azzal rukkolt elő, Kresák a kémelhárítás titkos munkatársa volt. Matovič szerint ráadásul Kresák együttműködése a kommunista titkosszolgálattal tudatos volt.

Kresák persze, tagadja a tudatos együttműködést, s azt állítja, az estébések csak kitalálták a közös együttműködést.

Azzal érvel, hogy a szóban forgó találkozások idején Amerikában volt egy tanulmányúton. Michal Miklovič, a Nemzeti Emlékezet Hivatalából viszont állítja, hogy Kresáknak tudnia kellett az együttműködésről – vagy aláírta azt, vagy pedig szóbeli megegyezés volt róla.

A Postoj.sk kommentátora, Jozef Majchrák szerint azonban

Matovič vádjai súlyosak, Kresák védekezése és kommunikációja pedig eddig nem volt túl meggyőző ebben az ügyben.

Persze, könnyen elképzelhető, hogy bár a Most-Híd képviselője, aki az esélyes alkotmánybírójelöltek közé tartozik, nem áll elő megbízhatóbb magyarázattal, a parlamenti szavazáson mégis keresztülmegy. Ez esetben már csak Andrej Kiska államfőn múlna, mennyire gondolta komolyan, hogy a kulcsfontosságú kritérium az alkotmánybíró-választás során a szakmaiságon kívül a jellem lesz, írja Majchrák.

Matovič, a nagy moralista

A Pravda napilap szerint azonban csak egy régi lemezt tettek fel megint, amit 1989 óta időnként fel-felraknak a régi lemezjátszón, amikor valakit a másik politikai táborból el akarnak lehetetleníteni. Általában azok, akikre több éves demokratikus politikai ténykedésük után ujjal mutogatnak, mert hirtelen nem illenek a kártyáikba, a bírósághoz fordultak, amely többnyire nem erősítette meg az estébés múltjukat.

Az egész ügyben az a legabszurdabb, véli a Pravda, hogy

éppen Matovič nyitotta meg azt, akinek folyamatosan gondjai vannak a saját cselekedetei törvényességének a bizonyításával.

Matovič szerint, ami Kresák szakmaiságát és erkölcsösségét illeti, az egyenlő a nullával. Matovič szakmai „képességeiben” sem kételkedik senki, ami pedig az erkölcsösségét illeti, hát az ugyanúgy a nullával egyenlő, véli a napilap.  Elég lenne csak a saját háza táján körülnéznie, még ha igaz is, hogy Ján Budaj, akinek szintén megvan a maga kis története az ŠtB-vel, nem indul az alkotmánybíró-választáson, írja a Pravda.

Én nem vagyok egy Bureš

A Denník N napilap szerint Kresák tiltakozott az ellen, hogy az esetét a Bureš fedőnévvel futó Andrej Babišéhoz hasonlítsák. A gond azonban az, hogy ezt a hasonlóságot nem lehet megkerülni. Mindketten azt állítják ugyanis, hogy a bejegyzéseket kitalálták, s abból a célból születtek, hogy az estébések tevékenyebbnek látszanak. A történészek viszont azt állítják, bár léteznek hamis feljegyzések az ügynökökről, nem lehet teljességgel kizárni, hogy az ŠtB-s feljegyzések általánosságban véve pontosak, és a csalások minden bizonnyal kevesebbszer fordultak elő, mint ahogyan azt az érintettek állítják.

Tény viszont, írja a Denník N, hogy

Kresák és Babiš közt van egy lényeges különbség, mégpedig az, ahogyan az elmúlt 30 évben viselkedtek.

Amíg Babiš egész idő alatt csak a saját javával törődött, Kresák hasznos tevékenységet is kifejtett a társadalom számára. Kresák személyisége, szolidsága, jogi műveltsége és politikája jelentős segítség volt például a mečiari amnesztiák eltörlésénél.  Persze Kresák esetleges együttműködését a titkosszolgálattal mindezzel nem lehet semlegesíteni. És nemcsak erkölcsi, hanem gyakorlati szempontokból sem. Olyan alkotmánybíróként ugyanis, aki azt állítja magáról, hogy jogtalanul szerepel az ügynökök névsorában, később esetleg azonban újabb, már közzé nem tett bizonyítékok kerülnek elő róla, az bizony zsarolhatóvá válik.

Az információ nyilvánosságra hozatala nemcsak hogy súlyosan meggyengítette Kresák megbízhatóságát, hanem nagyban csökkentette egyéb megegyezések esélyét is

az ellenzék egy része és a koalíció közt az alkotmánybírókat illetően.  Matovič a Most-Híd sztárjelöltjére támadott, mégpedig úgy, hogy gyakorlatilag leírta őt. Ezt pedig Bugár Béla még a jó ismerőseinek sem bocsátaná meg, nemhogy még a gyűlölt Igor Matovičnak. És kettejük nélkül egy új parlamenti többség kialakítására szinte a nullával egyenlők az esélyek.

Robert Fico esélyei az igényének megfelelő manipulációra így Kresák botránya után még nagyobbak, mint eddig voltak,

véli a Denník N.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.