2019. január 30., 18:03

Krajniak és Kotleba leadta az államfői jelöltséghez szükséges aláírásokat

Újabb két politikus adta le ma a parlamentben a köztársaságielnök-választáshoz szükséges aláírásokat. 

Marian Kotleba
Galéria
+2 kép a galériában
Fotó: TASR
A végrehajtási amnesztiára, az adóigazságosságot és a szülői bónuszra „hajt”

Milan Krajniak a Sme rodina parlamenti képviselője köztársasági elnökként az emberekért szeretne tenni, amit azután jelentett ki, hogy leadta a 25 135 aláírást tartalmazó dokumentumot, amelynek köszönhetően indulhat az államfőválasztáson.

„Meggyőződésem, hogy a köztársasági elnök nem csak dísznek van az ország élén”

– hangsúlyozta, hozzátéve, hogy szeretné meghálálni azok bizalmát, akik az aláírásukkal támogatták. Krajniak szerint az államfőnek tettekkel kellene bizonyítania, hogy segíteni akar. Abban az esetben, ha megválasztják, Krajniak a kampánya három fő pontját szeretné megvalósítani – a végrehajtási amnesztiát, az adóigazságosságot és a szülői bónuszt. Ezeket feltételként szabná a leendő kormányfőnek a kormányalapításhoz.

Fotó:  TASR

A felmérések eredményeivel kapcsolatban elmondta, hogy örül az egyre növekvő támogatottságnak. Hozzátette, hogy elsősorban nem azokat szeretné meggyőzni, akik más pártra szavaznak, hanem azokat, akik még nem döntöttek.

Tiso az államiság jelképe

„Az államfői posztért való harccal a hagyományos értékekért is harcolunk. Harcba szállunk az államfői székért, mert Szlovákiának végre szlovák köztársasági elnökre van szüksége" – mondta Marian Kotleba a parlamentben az aláírások leadását követően.

Azt is elárulta, hogy nem készül visszalépni más jelölt javára, mert nem akar visszaélni azoknak a bizalmával, akik aláírásukkal támogatták őt. Emellett azt is elmondta, hogy a kampányuk nem lesz intenzív. „A törvényes keretek között maradunk” – mondta. A jelöltek fél millió eurónál nem költhetnek többet a kampányra.

Arra a kérdésre, hogy mit gondol a holokausztról, azt válaszolta, hogy „nincs miért bocsánatot kérnünk, mert nem mi okoztuk". Azt állítja, hogy soha nem tagadta a népirtást, és szerinte mindenki érti, hogy a második világháborúban embereket gyilkoltak. „Beteg és elítélendő dolog volt" – tette hozzá.

Tisoval, az ország területén élő zsidók deportációját engedélyező elnökkel kapcsolatban kijelentette, hogy

„Tiso volt az első elnökünk, az államiságunk jelképe".

Arra a kérdésre, hogy csodálja-e, azt mondta, hogy amit érez, nem csodálat. „Csak józanul meg tudom ítélni a körülményeket, amelyekben a nehéz állami feladatát ellátta” – mondta Kotleba.

Az államfőválasztás március 16-án, szombaton lesz, az esetleges második forduló pedig március 30-án. A jelölteket január 31. éjfélig lehet bejelenteni.
Marian Kotleba
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.