Közép-Európa legrégebbi parkját barmolhatja szét Kmotrík új "lakótelepe"
A pozsonyi járási hivatal engedélyezte a Green park nevű beruházás beindítását, amely a ligetfalui Városi díszliget (Sada Janka Kráľa) mellett épülne meg. A gond csak az, a ligetfalui önkormányzat nem akarja, a pozsonyi magisztrátus pedig még nem engedélyezte a projektet.
Kmotrík több száz lakást, egy közel száz méter magas toronyházat és egy hatalmas parkolót képzel a liget közvetlen szomszédságába. A projekt elindulását a járási hivatal már engedélyezte, de az önkormányzat tiltakozik annak megvalósulása ellen.
A pozsonyi magisztrátus testülete ráadásul még nem adta hozzá az ilyen beruházások elindításához szükséges hozzájárulását.
Az építési engedély a járási hivataltól származik, amely a belügyminisztériumhoz tartozik. A Denník N szerint Kmotrík a Smer vezette belügyi tárcával ápolt jó kapcsolatainak köszönheti az engedélyt.
Az engedélyt a járási hivatal építésügyi osztályának vezetője Tomáš Mateička írta alá. Mateička neve korábban a volt köztársasági elnök, Ivan Gašparovič fiának pozsonyi villája kapcsán bukkant fel a sajtóban. Ő volt az ugyanis, aki az ifj. Gašparovičnak engedélyezte, hogy a megengedettnél két emelettel magasabb ingatlant húzzon fel a főváros egyik igen jómódú területén.
A projekt sorsa egyelőre kétséges. Ligetfalu polgármestere, Ján Hrčka most azt fontolgatja, az ügyészséghez fordul, mert, mint mondja, több olyan pontot is talált a járási hivatal által kiadott dokumentumban, amely nincs összhangban a jogszabályokkal, ráadásul Pozsony önkormányzatának kötelező érvényű nyilatkozata még szintén várat magára.