2019. október 9., 09:18

Könnyes búcsú: ma köszönnek el Galkoék a párttól

A magukat Demokratikus magnak nevező parlamenti képviselők és párttagok, összesen körülbelül harmincan, távoznak ma az SaS-ből.

201705051223520.000000000000000000000000000000000001a_galkosuliksita155.jpg
A párt megváltozott. Elmozdult a morális iránytűje. Ezt még nem vette észre mindenki, így nem voltunk elegen ahhoz, hogy ezen változtassunk. Nagyon sajnáljuk!

Ezekkel az érzelmes szavakkal búcsúzik a párttól a Ľubomír Galko által vezetett csoport. Az egykori alelnök mellett parlamenti képviselők (Jozef Rajtár, Miroslav Ivan, Vladimír Sloboda, Renáta Kaščáková, Radoslav Pavelka) és jó néhány párttag is távozik, követve a már kedden elköszönt Jana Kiššovát.

A párt napokban elveszítette frakcióvezetőjét is, miután Natália Blahová lemondott a posztról, azt követően, hogy az SaS kizárta őt a pártból a pár nappal ezelőtti kongresszuson.

A Demokratikus mag tagjai azután jelentették be távozásukat a pártból, miután a jelölő kongresszus jóváhagyta a Richard Sulík pártelnök által javasolt jelöltlistát, amelyen ők nem szerepelnek. A kongresszus összehívását a tagok egynegyede kezdeményezte. Szeptember elején is tartottak egy rendkívüli gyűlést, amelyen idő előtt megválasztották Richard Sulíkot listavezetőnek és pártelnöknek a következő négy évre. A kongresszus összehívását és annak eredményét ellenezték a párt egyes tagjai, akik ezt követően megalapították az SaS Demokratikus magja nevű platformot.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.