2019. november 4., 14:49

Kočnerová mindent (is) rákent Peter Tóthra

Peter Tóth volt SIS-es, egykori újságíró és a Kočner család viszonyáról beszélt a vádlott, Marian Kočner lánya hétfőn a Speciális Büntetőbíróság előtt a Markíza-váltók és az igazságszolgáltatás akadályozása ügyében folyó tárgyaláson.

tóth
Fotó: TASR

Kočnerová felolvasta a tárgyalóteremben a Peter Tóthtal a Signal alkalmazáson keresztül folytatott kommunikációját.

A vádlott szerint ezek az üzenetek bizonyítják, hogy Tóth hazudott a vallomásában.

A Markíza képviselői szánalmas próbálkozásnak minősítették Kočnerová vallomását, amivel csak az apja bűnésségét akarja takargatni. Karolína Kočnerová azt vallotta, hogy miután az apját őrizetbe vették, Tóth felajánlotta a családnak, hogy „kitakarít” náluk.

Kočner volt felesége erre azt válaszolta, hogy semmit nem kell eltakarítani.

Tóthot a takarítónő engedte be a házba, és a férfi azt akarta, töröljék a biztonsági kamerák felvételeit, amelyeken ő látszik. „Amikor még járt hozzánk, gyakran kérdezgette, hogy vannak-e a házban titkos rejtekhelyek. Tőlem azt kérdezte, nem tudom-e, hol vannak a váltók” – mondta Kočnerová.

A nő állítása szerint egyebek között azt is monda neki, hogy „baj van a fejével, gyógyszert is szed rá“.

„Akkor változtak meg a dolgok, amikor gyilkosnak nevezte az apámat” – mondta Kočnerová az apja és Peter Tóth viszonyáról. Azt állította, Tóth azt tanácsolta a családnak, „fütyüljenek“ az apjukra és adják el mindenüket, mert „a pokol vár rájuk“. Ezután nem találkoztak többet.

Miután az ügyvédek, az ügyész és a bírók feltették kérdéseiket, a tanú felolvasta a Peter Tóthtal váltott üzeneteit. Tóth azt írta, kételyei vannak Kočner ügyvédei kapcsán. Marek Para ügyvédet vulgáris jelzőkkel illette, és igyekezett meggyőzni Kočnerovát, hogy cseréljék le.

Az egykori oligarcha, habár jelen volt a tárgyaláson, nem pontosította, miben hazudott Tóth. A vallomása nem volt nyilvános. „Az, hogy Peter Tóth tanú nem emlékszik a kommunikációra, még nem jelenti azt, hogy hazudik“ – reagált Lucia Tandlich, a Markíza televízió jogi osztályának vezetője.

Marian Kočnert és Pavolt R.-t azzal vádolják, hogy Štefan A. vádlottal közösen négy hamis váltót készítettek, melyeket aztán a fizetési meghagyásokhoz mellékeltek. Pavol R. beleegyezését adta, hogy távollétében folytassák le a tárgyalást. A váltóhamisítás ügyében folyó tárgyalások egyikén sem volt még jelen mindkét vádlott egyszerre. Kočner ellen a Kuciak-gyilkosság ügyében is vádat emeltek, továbbá a Gatex-ügyben is vádlottként szerepel hűtlen vagyonkezelés miatt.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.